Antikolt éjjeliszekrény

Amikor évekkel ezelőtt megjelentek Magyarországon a provanci stílusúként jegyzett festett, antikolt bútorok, és megláttam őket a kedvenc lakberendezési boltomban, nos, azóta szeretnék ilyet. Mindig kacérkodtam vele, nagyon tetszett, de soha még egy percig sem éreztem, hogy hajlandó vagyok érte kifizetni az átlag sokszorosát!

Előtte fotók

Az egész úgy kezdődött, hogy megvettem ezeket.

éjjeliszekrények

A vaterán fogtam ki, és azért örülten nekik olyan nagyon, mert ritka az az eset, hogy ilyen díszes is, és párban is van. Bár nem volt annyira olcsó (az egyiket húszezerért vettem, a másikat tizenhétért adták, mert mindkettőt elhoztam), de jó állapotúnak ítéltem őket, és adták hozzá a márványt is a tetejére. (Az általában hiányozni szokott.)

Festés, antikolás után

márvány tetejű antikolt éjjeliszekrény

Az eladó úgy mesélte, hogy előttem egy műértő nézte meg, és azért nem kellettek neki, mert az ajtón látta, hogy a lécek, amelyek keretezik a középső díszes elemet, – a felső fotón a jobb oldali szekrényajtón a felső, és az alsó léc – azok eltérő színűek, tehát cserélve voltak, így már egyáltalán nem ér sokat a bútor. Még szerencse, hogy nem vagyok bútrotörténeti szakértő, úgyhogy ez engem egyáltalán nem zavart, és a tudatlanok nyugalmával meg is vettem a bútort.

Normál fényben fotózva, vaku nélkül így nézett ki.

ónémet éjjeliszekrény előtte

Pont olyat szerettem volna, mint amilyeneket árulnak ezekeben a nosztalgikus stílusú boltokban, de hiába tapogattam meg őket sóvárogva annyiszor, fogalmam sem volt, hogy hogyan csinálják azt, hogy a színe olyan “koszos” hatású, a felülete nem feltétlenül egyenletes, mégis sima, de nem fénylik, mint a lakkozott bútorok, de tapintásra selymes, lágy.

Azt hiszem most már sejtem, mindensetre ezzel a kis éjjeliszekrénnyel sikerült azt a hatást elérjem, itthon, házi körülmények között, és ennek nagyon, de nagyon örülök!

márvány tetejű antikolt éjjeliszekrény

Antikolás házilag

Annie Sloan chalk paint festékkel festettem, a színe old white. Én ebben a festékben megtaláltam, azt amit kerestem. Ez nem jelenti azt, hogy más festékkel nem lehet ezt a hatást elérni, de azokat egyelőre nem ismerem, és ez, ami van, ez tetszik nekem.

Annie Sloan chalk paint old white

Ami a koszos, kopott hatást csinálja, az pedig az, amikor a világos színű festékre rámész sötét színű viasszal. Miután kétszer lefestettem a kisszekrényt, kétféle viaszt is használtam, először a világosat, utána a sötétet.

Annie Sloan wax

Nagyon szeretem ennek a kisszekrénynek a részleteit.

márvány tetejű antikolt éjjeliszekrény

A minták sokkal jobban kirajzolódnak, sokkal hangysúlyosabbak így, festve, mint eredeti állapotában.

márvány tetejű antikolt éjjeliszekrény

A gombot a sötétszürke márvány tetőhöz választottam, és a Butlersben vettem.

márvány tetejű antikolt éjjeliszekrény

antikolt éjjeliszekrény

Most elmegyek egy kicsit nyaralni, de kb. két hét múlva jövök egy részletes útmutatóval. Sok képek készítettem festés közben az antikolt éjjeliszekrényről, és vannak olyan információk, amik lehet hasznosak lesznek azoknak, akik esetleg most ismerkednek ezzel a festékkel.

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

húsz − 17 =

Szendrődi Enikő vagyok, a Nemiskacat tulajdonosa, hobbibútorfestő.

Eltökélt szándékom a lelkes bútorfestők támogatása, bátorítása. Legyen szó modern vagy rusztikus felületről, teljesen kezdő vagy már gyakorlottabb haladóról, mindenki számára tartogatok új technikákat. Számtalan ingyenesen elérhető cikket, videót találsz az oldalamon. Kellemes böngészést kívánok!

Már tudod is mit fogsz festeni?

Nézz körbe a Nemiskacat webshopjában, válogass a színek között és szerezz be minden bútorfestéshez szükséges kelléket.

Nem találsz választ bútorfestéssel kapcsolatos kérdésedre?

Segítünk! Keress minket online felületeinken vagy személyesen boltunkban!

Nemiskacat boltja
2051 Biatorbágy, Csillag utca 7.
Hétfő, péntek: 9-18 óráig
Kedd, szerda, csütörtök:
9-16 óráig
Telefon: +36 23 781 345
E-mail: nemiskacat@nemiskacat.hu