Antikolt polc készítése No. 2.

Bútor antikolásra több változatot is olvastam az interneten.

Az első változatban festettem, visszacsiszoltam, és utólag antikoltam, sötétebb lazúrt használva öregítő anyagként.

Ebben a változatban festettem, újra festettem sötét színnel, viasszal átdörzsöltem, festettem, visszacsiszoltam. Hát így röviden…

Az eredmény teljesen másmilyen antikolt polc lett, mint a másik módszerrel. Nézzétek:

A készítés menete

Tehát kezdve az elejéről:

Polcnak való anyagot vettem az Obiban. Méretre vágtam és kicsit megcsiszoltam deltacsiszolóval.

Most jöttem rá, hogy mi mindenre kell odafigyelni, ha az ember lánya blogolásra adja a fejét!

Ne tévesszen meg Benneteket a kép! A gépet csak ráraktam a deszkára és lefényképeztem, DE soha NEM így csiszolunk, hanem szálirányba! Ilyen képem persze nincs…

Festés

Kétszer alapoztam fehér alapozófestékkel (trilak, trinát unitop alapozófesték) majd a leírás szerint a széleken átdörzsöltem barna festékkel. (Itt ugyanazt a festéket használtam, csak barnát, tehát trilak, trinát unitoppot.)

A leírás így szól: “Az éleknél… kenjük fel a festéket közepes vastagságúra. Arra ügyeljünk, hogy ne legyenek éles határvonalak, akár az ujjunkkal maszatoljuk el a széleit.” (forrás itt)

Tehát ott, ahol később visszacsiszolunk – a széleknél – , oda kenjünk festéket, és maszatoljuk el. Ecsettel kentem, majd ronggyal maszatoltam. Hát ez a rész nem nagyon ment. A festék túl sűrű volt, mind maszatoltam, maszatoltam, de csak egyre szélesebb lett a csík.

A maszatolás ellenére megmaradt az éles határvonal.

Itt kellett volna befessem az egész polcot barnára, de nem tettem. Reménykedtem, hogy majd a fedőfesték elfedi. Fogtam egy hétköznapi gyertyát és bedörzsöltem vele az éleket, meg egy kicsit beljebb is. Utána letöröltem ronggyal a maradék faggyúdarabkákat. Jöhetett a fedőfestés!

A középső az, és raktam hozzá 1 csepp feketét is, hogy ne legyen hófehér.

Az első réteg nem fedte el a barna határvonalakat:

A második sem! 🙁

Nem pazaroltam rá több festéket, egyszerűen levontam a tanúlságot, hogy be kellett volna az egészet festeni barnára.

Csiszolás

Visszacsiszoltam az éleknél kézzel, 150-es papírral. Ott, ahol bedörzsöltem a gyertyával szinte mállott le a festék. Volt, hogy nem is kellett dörzsöljem, csak úgy kézzel megkapirgásztam és már a kezemben is maradt egy kis fehér festék.

Az éleknél viszont sok helyen leszedtem a barnát is, előjött az alapozó. Úgyhogy vigyázva csiszoljatok! Könnyű kilyukadni az eredeti fánál…

Lakkozás

Háromszor lakkoztam (he-he lakkoztunk).

Láthatjátok, hogy a lakkozásnál nem használok hengert. Kifejezetten lakkozáshoz használandó hengert vettem, még meg is kérdeztem egy eladót. Azzal kezdtem a lakkozást, de nekem pöttyöket, légbuborékokat hagyott, nem tudom miért. Ezt még ki kell kísérletezzem!

A végeredmény azért nem lett olyan rossz, ugye?

Bekerültek a kamrába. A lekvároknak jó lesz; maszatolás ide vagy oda!

A lényeg, hogy bár ezek a polcok nem sikerültek olyan jól, a módszer jó és működik, már csak tökéletesíteni kell!

Hozzászólások

  1. Szia!

    Szeretnélek megkérdezni, hogy kezeletlen konyhaszekrény ajtókat hogy tudok úgy antikolni, hogy látszódjon a fa erezete. Az egyik indián cseresznye színű lenne, és lennének bézs színű ajtók is! Milyen festékeket ajánlasz, illetve milyen színű legyen szerinted az alsó festék színe? Az indián csresznyénél sötét szürkére gondoltam, majdnem fekete, a bézsnél meg szürkére? Szerinted?
    Előrei is köszönöm válaszod!!!

  2. Szia Timcsi!
    Ennél a polcnál olyan technikát alkalmaztam, ami eltakarja fa erezetét. Tehát ha ráfestesz a polcra pl. sötét szürke festéket, a tetejére pedig cseresznye szinűt, és azt visszacsiszolod, hogy látszódjon a szürke, attól még a fa erezete nem fog látszódni. Szerintem a fa eredeti erezetét úgy tudod legjobban megtartani, azaz inkább visszahozni, ha egy másik technikát alkalmazol, ha pl. ráfested a cseresznyét, és utána finonam visszacsiszolod, és egy szivacs vagy rongy segítségével mondjuk sötét lazúrfestékket áttörülöd a fát. Így a sötét lazúr megül a fa eredeti barázdáiban, mélyedéseiben, és annak ellenére, hogy előtte zománcfestékkel festetted, újra kirajzolja azokat. Utána selyemfényű lakkal lakkoznám. Ezt egyébként antik viasszal sokkal szebben meg lehet csinálni, de konyhabútornál ez azért kockázatosabb. A viasz kevésbbé ellenálló a nedvességgel szemben. Én matt, vizesbázisú zománfestékkel dolgozom, de megmondom neked őszíntén nem tudom milyen az indián cseresznye szín, gondolom valamilyen pirosas-bordós, ahhoz jól megy a fekete… Mondjuk ha már egy bútoron belül lenne az indián cseresznye meg a bézs is, akkor én nem használnék még két különböző színt antikoláshoz, az úgy már kicsit sok lenne a színekből. De ez csak az én véleményem. A legszebb megoldás a viaszolós, én a HG antik viaszt próbáltam eddig és megkockáztatnám konyhabútoron is, mert kemény, ellenálló felületet ad, de egy egész konyhabútort viaszoli azért nem olcsó mulatság.
    Ha semmiképpen nem akarod eltakarni a fát, akkor vizes bázisú lazúrt használj, azzal viszont nem tudsz antikolni.
    Remélem segítettem. Ha nem, akkor írj nyugodtan e-mailt és tovább beszélgetünk. Üdv Enikő

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

húsz − 17 =

Szendrődi Enikő vagyok, a Nemiskacat tulajdonosa, hobbibútorfestő.

Eltökélt szándékom a lelkes bútorfestők támogatása, bátorítása. Legyen szó modern vagy rusztikus felületről, teljesen kezdő vagy már gyakorlottabb haladóról, mindenki számára tartogatok új technikákat. Számtalan ingyenesen elérhető cikket, videót találsz az oldalamon. Kellemes böngészést kívánok!

Már tudod is mit fogsz festeni?

Nézz körbe a Nemiskacat webshopjában, válogass a színek között és szerezz be minden bútorfestéshez szükséges kelléket.

Nem találsz választ bútorfestéssel kapcsolatos kérdésedre?

Segítünk! Keress minket online felületeinken vagy személyesen boltunkban!

Nemiskacat boltja
2051 Biatorbágy, Csillag utca 7.
Hétfő, péntek: 9-18 óráig
Kedd, szerda, csütörtök:
9-16 óráig
Telefon: +36 23 781 345
E-mail: nemiskacat@nemiskacat.hu