Megnyílt a Nemiskacat Látványműhely

Sosem gondoltam volna, hogy egyszer nekem egy ilyen helyre kis üzletem lesz, pláne nem egy évvel ezelőtt, amikor még azt sem tudtam, mi fán terem vállalkozást indítani. Mára megtudtam. 🙂

Nemiskacat Látványműhely

Az összes szépségével és nehézségével együttvéve.

Kell egy bolt

Még az a szerencse, hogy online vállakozó szerettem volna lenni, bár a mellékelt ábra kissé mást mutat.

Nemiskacat Látványműhely

Baromira fáradt vagyok, és csak azért vagyok képes nappal – és éjjel is – nyitva tartani a szemem, mert imádom, amit csinálok.

Annie Sloan

Az egész akkor kezdődött, amikor tavaly karácsony után kaptam a hírt Annie Sloan-tól, hogy engem válaszott ki, hogy festékének forgalmazója legyek Magyarországon. Szép szilveszterünk volt. Hatalmas lelkesedéssel vágtam bele az “üzletcsinálásba” (cégalapítás – ugyan milyet? – papírok, kérelmek, engedélyek beszerzése stb.) Gondoltam, hogy csinálok egy klassz kis webáruházat gyorsan és már készen is vagyok.

Akkoriban már több embernek szerveztem magánúton a festék megrendelését az országba, és szép kis közösség épült ki, akik ugyanolyan lelkesedéssel vetették bele magukat a Chalk Paint™ általi könnyed bútortuningba, mint én magam.

Festékforgalmazás

Közben kiderült, hogy itthon festéket forgalmazni nem olyan egyszerű, mint ahogyan az kívülről látszik. Ezt megtapasztalták azon vásárlóim, akik rendkívül hűségesen végül 3 hónapot vártak a festékükre, amíg én, mint újdonsült cégtulajdonos beszereztem az összes engedélyemet, és béreltem egy átmeneti üzlethelyiséget a lakóhelyemen. Merthogy az ügyvéd, aki alapította a cégem elfelejtette nekem mondani, hogy a festékforgalmazáshoz az is fog kellenni: egy fizikai üzlet.

Ez nem volt a pakliban.

Meg a költségvetésben sem.

Már nem volt visszaút. Menni kellett előre, az élet és az események sodortak magukkal….

Az ideiglenes boltom után, aztán megtaláltam azt a helyet, ahol úgy érzem hosszútávra be tudok majd rendezkedni. A Nemiskacat Látványműhely nevet adtam neki.

Kibérelem a kocsmát

Még kezdetlegesek az állapotok, de határozottan jó a hely atmoszférája, és remélem nem rossz ómen, hogy a helyiség egy kocsma volt hajdanán (biatorbágyiak még emlékeznek a Koppány Sörözőre).

Így festett, amikor először megnéztem.

Ráfért egy alapos festés.

A költözés egy hétvége alatt zajlott. Összeszedtem mindent, amit a padlásunkon találtam.

Majd 3 nap alatt be is kellett rendezni az üzletet, mert november 21-én nyílt nappal vártalak Benneteket csatlakozva Annie Sloan által szervezett Late Night Shopping eseményhez.

Izglamas napok és éjszakába nyúló festések következtek:

Az volt a cél, hogy a meglévő felújítandó és félkész bútorokból, minimális kiegészítőket felhasználva egy kellemes, vendégfogadásra alkalmas boltot hozzunk létre.

Remélem sikerült. Nézegesd meg a képeket.

Ez természetesen nem a végleges állapot. Sok még vele a munka, de szépen lassan majd belakom, csinosítgatom.

Sosem gondoltam volna, hogy egyszer nekem egy ilyen helyre ki üzletem lesz, pláne nem egy évvel ezelőtt, amikor még azt sem tudtam, mi fán terem vállalkozást indítani. Mára megtudtam.

Tanulság: Soha ne azt nézd, hogy mekkora az akadály, ami előtted van, mert akkor el sem mersz indulni.

Vágj bele bátran, de számíts rá,  az élet nagyobb akadályt fog gördíteni, mint azt korábban gondoltad.

Menj előre, cipelve magaddal a szemed alatti újdonsült táskákat, majd begyűjtve egy-két extra ráncot a homlokodon nyugtázd, hogy valahogy mindig van…

A Kapcsolat menüben megtalálsz.

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenöt + 18 =

Szendrődi Enikő vagyok, a Nemiskacat tulajdonosa, hobbibútorfestő.

Eltökélt szándékom a lelkes bútorfestők támogatása, bátorítása. Legyen szó modern vagy rusztikus felületről, teljesen kezdő vagy már gyakorlottabb haladóról, mindenki számára tartogatok új technikákat. Számtalan ingyenesen elérhető cikket, videót találsz az oldalamon. Kellemes böngészést kívánok!

Már tudod is mit fogsz festeni?

Nézz körbe a Nemiskacat webshopjában, válogass a színek között és szerezz be minden bútorfestéshez szükséges kelléket.

Nem találsz választ bútorfestéssel kapcsolatos kérdésedre?

Segítünk! Keress minket online felületeinken vagy személyesen boltunkban!

Nemiskacat boltja
2051 Biatorbágy, Csillag utca 7.
Hétfő, péntek: 9-18 óráig
Kedd, szerda, csütörtök:
9-16 óráig
Telefon: +36 23 781 345
E-mail: nemiskacat@nemiskacat.hu