További terveim a nappalival

A nappalink sokat változott az elmúlt pár évben, minden évvel egy kicsikét szebb lett.

Innen indultunk a költözéskor 2011-ben.

Az kanapét – a majdnem egyetlen bútordarabot- pedig ide-oda tologattuk, hogy találjuk meg a megfelelő helyét.

Így is elég kopasz volt és sivár.

Azt tudtuk, hogy a szemben lévő falat szeretnénk beépíteni teljesen. Latolgattuk a lehetőségeket.

Ehhez először ki kellett vegyünk egy radiátort, amit egyáltalán nem használtunk és kicseréltük egy másikkal, a nappali ablaka alattival, ami nagyobb volt, de mivel túllógott az ablakon, a mellette lévő falszakaszt nehéz volt bútorozni.

A radiátor így a sarokból lekerült és felszereltük az ablak alá.

A szoba nyitott, egy térben van az ebédlővel és a konyhával, középen egy kéménnyel. (kandalló..ó..ó..ó)

Volt idő, amikor a konyha szó szerint bent volt a nappaliban, mert nem volt még kész a konyhabútor.

Aztán két év után már nem bírtuk és nálunk is bekerült egy ideiglenes “szépség” könyvespolc funkcióval, de legalább praktikus, egyebet nem mondhatok róla. A tetején lévő kiállítás nem életem fő styling-tevékenysége, de hirtelen nem tudtam hova rakni a tükröt (sem), hogy ne legyen a gyerekek lába alatt…

Azzal, hogy a nappali meghatározó eleme, a könyvespolc készen lett, máris barátságosabb és otthonosabb lett a hangulat abban a térben, ahol igazából a legtöbb időt töltjük.

Ha valaki betoppan hozzánk a főbejáraton rögtön ez a látvány fogadja.

Ez nem mindig praktikus, hogy az illető minden egyéb invitálás nélkül rögvest betekinthet az éppen folyó életünkbe, de annak is meg volt a maga oka, hogy miért így alakítottuk ki az előszobát.

A kanapét az elsők között vettük meg, mert beleszerettünk, de már megbántam. Ennyi gyerekkel nem is értem, hogy gondoltuk ezt komolyan… ráért volna megvenni ezt 10 év múlva is, amikor már mindenki tud rá vigyázni. Csak egyszerűen nem találtunk olyan olcsóbb kanapét, ami megütötte volna a mércét kialakításban. Ami meg elfogadható lett volna, az kb. ilyen áron volt, vagy drágábban, akkor mert miért ne vegyünk olyat, amit tetszik is…

Többnyire le van takarva, de a jysk-ben találtam egy ugyanilyen csíkos ágytakarót.

A kanapé mögött van egy konzolasztal, ami még festésre vár, de már így is jó szolgálatot tesz pakolás szemppontjából.

A másik nagy probléma, amivel egyelőre nem tudok mit kezdeni, az a “csodálatos” üvegtégla a kanapé fölött. Borzalmasan néz ki, valahogy el kéne terelni róla a figyelmet.

A tükör fölé még tervezek képeket tenni, hátha jobb lesz az összhatás, de ebben még teljesen bizonytalan vagyok.

Mutatom a másik oldalt:

Na igen, a tévé!!!

A tévé nehéz ügy.

Egyrészt belátom, hogy a tévé, mint tárgy sokat ront az összképen, így, hogy be van építve a könyvespolcba. Ez nekem egy nagy fájdalom, mert nálam fontos a látvány (is).

Viszont mi egy tévézős család vagyunk. Tudom, hogy káros, meg mostanában az a divat, hogy nemhogy nem nézünk, de nincs is, nehogy a gyerek véletlenül megfertőződjön, de igazából én nem akarok ebből “ügyet csinálni” és túlmisztifikálni. Tévé van, mert már volt az én gyerekkoromban is mégis normális lettem, és igenis jólesik néha nézni. Még nekem is. Igaz, hogy az elmúlt hét évemben a minimaxon kívül nem sok minden jutott, de mostanában a da vinci learning elött még néha én is ottfelejtődök. Az én gyerekeim néznek tévét, de tudják azt is, hogy hol van a kikapcsológomb! És ha én azt mondtom, hogy kikakpcsolás….

Aztuán jön az “esti műszak” és éjjelekbe nyúlóan megy a sport, mert ez szükséges háttérzaj az éjszakai munkához…

Nem állítom, hogy a tévé a végleges helyén van, de most ott a legkényelmesebb és legbiztonságosabb.

A következő bajunk a nappalinkkal, hogy kevés az ülőfelület. A szoptatós fotel lassan egy vicc ebben a térben, de egyelőre nincs helyette más, és ha azt mondom nektek, hogy az elmúlt lassan 8 évből 4-et benne töltöttem, akkor nem járok nagyon messze a valóságtól. Annyi, de annyi tárgy, kellék van, ami a “gyerek-bizniszre” épül, minket is elkapott a gépszíj még az elsőnél, de ez a fotel életem egyik legjobb döntése volt. Egy csecsemőnek hat hónapos koráig az anyján kívül vajhmi kevés tárgyra van szüksége, mindent meg lehet oldani a nyugati társadalom által édesanyákra zúdított kütyük nélkül is, de ez a FOTEL… Ha semmi mást nem hozhattam volna magammal a költözéskor csak egy bútort, valószínűleg ez lett volna az. Nekem nagyon bevált.

Valószínűleg nem fogok megválni tőle végleg, de nappaliban betöltött kiemelt szerepét szegénykém záros határidőn belül el fogja veszíteni.

Fotelekn kívül kellenek még lámpák és szeretnék majd később egy szép, nagy szőnyeget is, és nem zárkóznék el egy átrendezéstől sem, ha látnám, hogy az jobban működik.

Szóval a sok a tennivaló még a nappailban, és sokat is gondolkodom rajta, hogy hogyan is tovább. Sok a kérdés a fejemben, a stílusokban is bizonytalan vagyok, sok minden tetszik, de úgy érzem nem lehet mindent bezsúfolni egy lakásba, met bazárt csinálnék az otthonomból.

Remékem azért hamarosan kicsit okosabb leszek, mert – képzeljétek el – , nagy örömömre, elvégezhetek egy lakberendező tanfolyamot.

Mit szóltok?

Én nagy izgalommal várom, a következő posztban írok róla részletesebben is.