Azért írtam a címben nagy k-val, hogy Könyvespolc, mert pont ilyen nagy feneket kerítettem az egésznek, mert azt gondoltam, ha alapos vagyok, akkor minden rendben lesz.

Az élet megint rácáfolt erre, és nyomott egy barackot a kobakomra. Történt ugyanis, hogy nem sikerült az egész ház legnagyobb, legszebb, legköltségesebb bútora úgy, ahogyan azt szerettem, szerettük volna.

Mindez a nyaralás előtti héten történt, amikor is mindennel tudtam foglalkozni, csak ezzel nem igazán, csak ültem a bánatomon, és nyeltem nagyokat.

Két éve költöztünk ide, és szerettünk volna a nappaliba egy hatalmas könyvespolcot, mert nagyon szeretjük a könyveket, és van is belőle jó sok. Erről szólt az egyik áprilisi blogbejegyzésem, amikor megrendeltük a bútort, és kifizettük a temérdek fára a pénzt. Akkor még nagy izgalommal és várakozással tekintettem a júniusra, amikorra készen kellett volna legyen a nappali egyik falát teljesen beborító szekrény.

Így nézett ki a terv.

könyves szekrény tervrajz

Végül egy kis csúszással, augusztus közepén jött beépíteni az asztalos; az asztalosunk, akinek imádjuk a munkáit, akinek arany-keze van, akivel félszavakból is… amúgy.

könyvespolc

Amikor jött, és elkezdte beépíteni a bútort, az első dolog, ami nem stimmelt, hogy a szekrény rálógott az ajtófélfára…

könyvespolc

könyvespolc

könyvespolc

könyvespolc

A többi elem pedig – a függőleges oszlopok, amik tartják a polcokat, és a korona – erre az alsószekrény-elemre épül rá.

Emellett volt egy olyan kérésünk, hogy a mostani tévénk férjen be, emiatt az ajtótól balra eső három szakasz középső részét szélesebbre terveztük. Ez Férj kifejezett kívánsága volt, de sajnos ez nem teljesült.

A beépítésnél én voltam otthon a gyerekekkel, így Férj később értesült a eltolt méretekről.

Végül az asztalossal folytatott másfél órás telefonbeszélgetés, és többszöri egyeztetés után, úgy döntöttünk, hogy marad így, ahogy van.

Fogalmam sincs, hogy mi történt. Fogalmam sincs, hogy hogyan sikerült így elszúrni a méreteket. Mindketten ott voltunk a mérésnél, egyszerűen nem emlékszem, hogyan történhetett ez. Áprilisban, amikor készítettük a terveket, kértem az asztalost, hogy inkább tartson tovább a tervezés, inkább, tartson több hónapig a kivitelezés, ha már vártunk 2 évet erre a bútorra, akkor az a pár hónap ide, vagy oda nem számít. Inkább egyeztessünk többször, ha kész van egy rész, szívesen elmegyek hozzá, és megnézem.

Tökéletesnek szerettem volna.

Azt szerettem volna, hogy amikor készen van, akkor szépen rápakolom a könyveinket, leülök egy csésze kávéval, és elégedetten hártadőlök.

A fejemben lévő szürke ködön és dédelgetett bútorom romjain áthatolva, higgadtan végigzongoráztuk a lehetőségeket: a méretek kijavítása irreálisan magas plussz költséggel járt volna, szinte az egészet újra kellett volna csinálni, mert egyik elem épül a másikra, olyan, mint a dominó.

A szekrény most majd teljesen körbeöleli az ajtót minden oldalról, felülről is, mitha direkt így akartuk volna és, hogy legalább szimmetrikus legyen.

A koronát élből újracsináltattam, mert fele ekkora volt, mint már ezeken a képeken látjátok, és úgy nem tetszett. Emiatt viszont lejjebb kellett hozni a díszítő leveleket, amik most rálógnak a bemart csíkokra.

Így nézne ki normálisan. Vége van a bemarásnak, felette van a levél.

könyvespolc

Helyette a levél rá van téve a bemart csíkokra, mert le kellett vágni az oszlopokból, hogy a vastagabb korona a bútor tetején beférjen a plafon alá.

könyvespolc

És most a jön a legnagyobb bánatom: a SZÍNE!

Ezt férfiasan bevallom, én szúrtam el!

Ilyen színűre szerettem volna, mint a komód a nappali másik sarkában.

komód

Ez egy érettebb, barnásabb szín, a hagyományos parasztbútor viaszolt színe. Én vállaltam, hogy beszerzem az olajat, és a viaszt, amivel majd az asztalos lekezeli. Hosszas utánajárás, és tervezés után vettem egyet, de eszembe nem jutott, hogy azt még színezni kellene valamivel, hogy ilyen “régies” hatása legyen.

Mindenki azzal vígasztalt, hogy ez még érni fog. Érik – nem érik, ez bizony natúr fenyő szín marad, míg világ a világ, maximum sötétebb lesz. (És kéne rá várjunk kb. 10 évet.)

Most nagy dilemmában vagyok, így nem hagyhatom!

Kipróbáltam, hogy rámegyek alkoholos páccal, vagy oldószeres lazúrral. Ezzel elveszítem a viasz természetes, naturális tulajdonságait, hogy környezetberát és természetes, de az oldószeres cuccok legalább rákenhetők a viaszra, befogják azt.

A másik lehetőség – ami bevallom borzasztóan izgat – hogy színre festem.

No, jó, de mégis milyenre színűre?

könyvespolc

Tudom-tudom, más annak is örülne, ha egy fele ilyen szép bútora lenne! És igen, alapvetően nem rossz: szépek az ajtók, jók az arányok, szép a kivitelezés, klasszak a részletek, lesz hozzá egy létra is… nem beszélve arról, hogy barátibb volt az ára, mint pl. egy ugyanekkora, kocka ikeás bútornak.

Mégis úgy érzem, hogy két év, öt hónap, és többszászezer forint elköltése után is, ahhoz, hogy ezt a bútort még vagy harminc évig elégedetten hátradőlve tudjuk nézegetni, még nagyon sok dolgom lesz vele, és ez kicsit fáj.

Ugye szabad fájnia?