Festékteszt a kissámlin

Egy nap rejtélyes csomagot kaptam benne egy ismeretlen festékkel.

Egy kedves ismerősöm Deko Ral kért meg rá, hogy próbáljam ki a festéket, azt mondta, hogy ugyanúgy tapad mindenre, mint Annie Sloan festéke, ezért azzal hasonlítottam össze, és megnéztem, hogy ahhoz képest hogyan vielkedik, milyen vele dolgozni.

festékteszt antikolt sámli

A rejtélyes, ismeretlen festék műanyag dobozban érkezett felirat nélkül. Sanyi nem árulta el sem a nevét, sem a származását, csak annyit, hogy vizesbázisú, és csiszolás nélkül kenhetem rögtön a felületre.

festékteszt antikolt sámli

Állagát tekintve sűrűbb, mint egy zománcfesték, de hígabb mint a krétafesték, körülbelül olyan sűrű, mint az alalpozófestékek.

A szaga, mint a falfestéké, kicsit olyan… én úgy hívom, hogy “műanyagszagú”.

A színe kellemes krémszínű, az egyszerűség kedvéért hagytam így, de színezhettem is volna bármivel.

Az első réteg után így nézett ki.

festékteszt antikolt sámli

Nem annyira sűrű, mint a krétafesték, ez látszik, az első rétegen is, átlátszóbban kenődik, de tényleg tapadt rendesen a lakkozott felületen. Nem volt nehéz vele dolgozni, pont olyan, mint egy alapozófesték. Első rétegben nem fedett tökéletesen, de ezt nem is vártam tőle.

festékteszt antikolt sámli

Több órát száradt a fűtetlen padláson, igaz már jócskán benne voltunk az őszben. Egy óra után ,amikor a krétafesték rendszerint már teljesen száraz, ez még fogott, úgyhogy pihentettem egy napot.

A második réteg szép lett.

festékteszt antikolt sámli
festékteszt antikolt sámli

Elég nehezen csiszolódott, csuszatoltam rendesen, mire elértem ezt a kopott hatást.

festékteszt antikolt sámli

Annie Sloan clear és dark wax-szal viaszoltam, szépen szívta, jól elterült, polírozás után szép, halvány fénye lett.

festékteszt antikolt sámli
festékteszt antikolt sámli

Visszakerült a helyére, a gyerekek használják a wc-ben kézmosáshoz.

festékteszt antikolt sámli

Deko Ral egyébként a stencilezés nagymestere, gyönyörű munkái vannak. Ezzel a festékkel készül valamire, kíváncsian várom a további fejleményeket!

festékteszt antikolt sámli

Hozzászólások

  1. Kedves Olvasók!
    Szeretném nektek ide másolni Deko Ral írását, melyet a facebookon osztott meg a Nemiskacat olvasókkal, melyben beszél a festékről és alkotás öröméről is! Köszönöm, hogy megoszthatom a gondolatait:
    “Elosszor is bocsanat az irasert, de rossz szokas szerint mobilrol potyogok.
    Koszonom hogy tesztelte a festeket. Nem titok a festek csak meg nem lehet olyan formaban arulni ahogy azt en szeretnem. Ez egy svajci alapanyagu magyar termek. De mivel en mar elegsokmindenre hasznaltam probaltam ezert kertem par holgyet akik festenek hogy legyenek szivessek kiprobalni. Mivel ez egy ipari festek ezert en arra torekszem hogy egy kis modositassal es nemi vegyesz szaktanaccsal egy olyan festek keruljon a piacra ami megalja ahelyet hobbiszinten; de akar egy hazat is kifessen vele. A cel hogy hobbiszinten ne keljen elokezelni anyagismerettel bajlodni. Nagyobb kiszerelesben legyen mint amik kaphatoak es az ara nagyon kedvezo legyen. Lesznek hibai pl azert nem lehet olyan konnyen koptatni. De ahogy a kepen latom sikerult. Nem lessz szagtalan de nem oldoszeres hanem termeszetes alapanyag vizbazisu. Ha esetleg atfestesre kerul a festett anyag azt ne keljen ujra alapozni hanem ez mar egy alapot adjon max egy enyhe csiszolas. Naggyabol ennyi tudom hogy eleg sok a kovetelmenyem a festek fele a szineket meg nem is soroltam; de a cel hogy a hobbizo orommel hasznalja hisz en is boldogan hasznalom a jot. Remelem sikerul ezert nyugodtan lehet irni hogy ki miert szeret egy festeket; mit var el tole;. Magam is pingalgatok es tudom hogy mindenki aki ecsetet fog az tud is festeni; nincs profi vagy nem profi. Hanem van egy kis ido ami ugy telt el hogy alkottunk. A gyerekek az igazan jok ebben onfeledten boldogan szeles mosojal nyugtazni hogy ez is kesz. Ha mi felnottek is igy tudunk majd alkotni mint a picik akkor igazan profik vagyunk. Addig is ha festunk ne romboljuk az egeszseget a mergezo vegyszeres anyagokkal.
    Hat egyszuszra ennyi. Sajna nem vagyok nagy irogato de remelem letudom majd irni hogy kaphato.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

15 − hat =

Szendrődi Enikő vagyok, a Nemiskacat tulajdonosa, hobbibútorfestő.

Eltökélt szándékom a lelkes bútorfestők támogatása, bátorítása. Legyen szó modern vagy rusztikus felületről, teljesen kezdő vagy már gyakorlottabb haladóról, mindenki számára tartogatok új technikákat. Számtalan ingyenesen elérhető cikket, videót találsz az oldalamon. Kellemes böngészést kívánok!

Már tudod is mit fogsz festeni?

Nézz körbe a Nemiskacat webshopjában, válogass a színek között és szerezz be minden bútorfestéshez szükséges kelléket.

Nem találsz választ bútorfestéssel kapcsolatos kérdésedre?

Segítünk! Keress minket online felületeinken vagy személyesen boltunkban!

Nemiskacat boltja
2051 Biatorbágy, Csillag utca 7.
Hétfő, péntek: 9-18 óráig
Kedd, szerda, csütörtök:
9-16 óráig
Telefon: +36 23 781 345
E-mail: nemiskacat@nemiskacat.hu