Mi vett rá, hogy lefessek egy közel 5 méter széles könyvespolcot szürkére? Nos, ez a poszt választ ad a pontos “miértekre” és a “hogyanokra”.

Nem ment a dolog egyszerűen, de – hangsúlyozom – nem a nehézsége, hanem szimplán a mennyisége miatt.

Persze volt némi lelki tényező, egyrészt eltelt pár nap, hét mire túljutottunk azon, hogy nem pont úgy sikeredett a könyvespolc, ahogy akartuk, noha pénztárcánk méreteihez képest sokat áldoztunk rá. Mikor túl voltunk sebeink nyaldosásán, jött a kérdés, hogy hogyan tovább?

Ezt kaptuk:

E helyett: (a jobboldali képen):

PureSolidviasz (Medium)

A baloldali képen a “ludas” látható.

Az első elgondolás az volt, hogy hogyan lehetne ezt sötétíteni, úgy, hogy már egy viasz réteg van rajta ( az a cucc a képen balra). Felhívtam az Aurot (a viaszt forgalmazó cég), hogy mit kenjek rá, hogy sötétebb legyen. Azt válaszolták, hogy egyrészt rossz terméket vettem – igen, erre rájöttem – a narancsolajosat kellett volna ( ez az információ remélem most valakin segít), másrészt előbb le kellett volna pácolni színre és utána a viasz, hogy elérhessem ezt a régies fa hatást. Így utólag sajnos nem tudnak segíteni, le kéne csiszolni az egészet… eseteleg naaaaaaa végre valami alakul megpróbálhatok alkoholos páccal rámenni, de azt is szórni kéne, mert csak úgy lesz szép, és az sem biztos, hogy egyáltalán megtapad.

Hurrá!

Szerettem volna a nappaliba egy meleg, sárgás-barnás árnyalatú, régiesre viaszolt könyvespolcot. Esküszöm, nem akartam festékkel lefesteni egy ekkora bútordarabot, de nagyon úgy tűnt, hogy az egész bútor újracsiszolása nélkül egyszerűen nincs más választásom, mint egy olyan festéket használni, ami nem igényli festés előtt a bútor előkészítését.

Már hónapokkal ezelőtt használtam az Annie Sloan Chalk Paint festéket, de a könyvespolcot azért mégsem szerettem volna lefesteni. Az élet azonban mást hozott, és ez volt a legegyszerűbb és a legköltséghatékonyabb megoldás, hogy az elkövetett bakit a visszájára fordítsam, és a lehető legjobbat hozzam ki a szekrényből.

És ez az, amire szerintem ez a festék igazán való! Amióta használom, hajlamos vagyok arra, hogy minden bútort úgy nézzek, hogy milyen színűre kéne festeni, de ácsi! Nem kell és nem is szabad minden bútort lefesteni, de Annie Sloan festéke egy jó alternatívát jelenthet például az ilyen helyzetekre, mint a miénk is. Amikor csak óriási munkabefektetéssel lehetett volna a kívánt állapotot elérni. Helyette jött ez az alternatív megoldás, aminek a végeredményével teljsen elégedett az egész család, legnagyobb örömömre.

Szóval, amikor családilag eldőlt, hogy festés lesz, jött a kérdés, hogy milyen színűre? Készítettem pár mintadaradbot és pár napig családilag nézegettük őket…

könyvespolc festés chalk paint festékkel

Megkérdeztelek Benneteket is a facebookon, statisztikalilag az “old white” fehérre szavaztatok a legtöbben, köztetek három lakberendezővel egyetemben.

Ez nagy segítség volt, azonban én láttam, hogy a fehér nem lesz jó! Nem, nem jó…

Annie Sloan chalk paint színpaletta

Kotlottam rajta egy hetet, mire eldöntöttem a színt. A country-grey-re esett a választásom, a palettán jobbra lent, a sarokban.

Annie Sloan chalk paint színpaletta

Aztán meg kellett oldani a gyerekek logisztikáját, haladni akkor tudok, ha hagynak! Így aztán egy alkalmas pillanatban, amikor Mama nálunk volt három hétig, nekiálltam. A könyveket átpakoltam az egyik oldalra, és egy szolid portörlés után hajrá!

könyvespolc festés chalkpaint festékkel werk

Tehát mégegyszer: a felület, amire festettem, az bútorviasszal kezelt natúr fenyőfa. Egy rétegben festettem.

könyvespolc festés annie sloan chalk paint

könyvespolc festés annie sloan chalk paint

Sokkal lassabban haladtan, mint az korábban gondoltam. Nem azért, mert nehéz volt, hanem mert a többi elfoglaltságom állandóan elvont a könyvespolctól. Sokszor éjjel festettem, ami nem jó.

Viaszolásnál láttam sokszor az éjjeli festések eredményét, amikor itt ott hiányzott a festék. Hiába. Bútort festeni nappali, rendes fénynél lehet szépen. Legszívesebben szabad ég alatt festek, mert ott LÁTOK! Van fény. Ezt viszont nem lehetett kivinni.

Optimális helyzetben ugye előbb kellett volna festeni, utána összerakni. Viszont szét már nem szedhettem, sok polcot úgy festettem, hogy ki sem tudtam venni a helyéről.

könyvespolc festés chalkpaint festékkel werk

Aztán Mama elment, és én sehogy sem álltam még.

Aztán közeledett a karácsony és félre kellett tegyem egy időre a könyvespolcot. Nem otthon karácsonyoztunk, de az angyal még a munkaasztalról is lepakolt és otthagyott nekünk egy kis fácskát, hogy örüljünk, ha hazatérünk.

könyvespolc festés chalkpaint festékkel werk

Újból nekiveselkedtem a munkának, amikor tudtam dolgozni rajta, gyorsan haladtam.

Már az elején tudtam, hogy szeretnék az ajtókra mintát. Méghozzá valami magyarosat, de nem túl díszeset! Napokig ezzel feküdtem, ezzel keltem. Kutakodtam a megfelelő minta után. Szeretem a magyar népi motívumvilágot, szerintem ez egy olyan örökségünk, amit ápolni, szeretni, őrizni kell, és büszkének lenni rá. Ez mindannyiunk közös érdeke és feladata, persze mindenki vérmérsékletének megfeleleően kell őrizze kultúránk gyökereit. Én is szeretném ezt tenni a magam szerény módján, ennek egyik megnyilvánulás azon vágyam, hogy valami tulipán-féleség kerüljön a szekrényre.

Végül teljesen elvesztődtem a népi motívumok világában olyan gazdag a felhozatal. Elsírtam bánatom TulipánosKatának, aki a segítségemre sietett leszűkíteni a kört. Aztán figyelembe kellett vegyem azt is, hogy nekem hosszúkás minta kell a szekrényajtókra. Többet is rápróbáltam az ajtóra, végül ez az egyszerű tulipán lett a nyerő, amit Várdai Szilárd Magyar díszítmények című könyvében találhatam, melyre a Magyar Népi Motívumok oldalon leltem.

Praktikusan több méretben kinyomtattam és befogtam a nagylányt, hogy tarsa meg nekem, amíg megnézem, melyik méret lesz a megfelelő.

könyvespolc festés chalkpaint festékkel werk

könyvespolc festés chalkpaint festékkel werk

Utána zsírpapírra másoltam, grafittal átírtam a másik oldalán is, majd a szekrényre téve még egyszer, így a grafit kirajzolta nekem a mintát. Pontosan középre illesztettem, úgy, hogy előtte egy vonlazóval összekötöttem az ajtó négy sarkát, és berajzoltam az ajtó közepére egy kicsi x-et.

Centiméterrel ellenőriztem, hogy tényleg középen van-e a minta…

könyvespolc festés chalkpaint festékkel werk

könyvespolc festés chalkpaint festékkel werk

Miután kifestettem a mintát, úgy éreztem, hogy az ajtó még mindig elég “kopasz”.

Így ad hoc húztam egy vonalat a mélyedésbe. (Nem, nem használtam direkt se vonalzót, se maszkolószalagot) kinek van ideje ilyesmire?!?

könyvespolc festés chalkpaint festékkel werk

Aztán húztam egy másikat a belső kazetta legszélére. Azt is szabadkézzel. Hol vékonyabb-hol vastagabb…

Ezen a képen a három fázist látjátok: kopasz – egy csík – két csík.

Szerintem a két csíkkal lett teljes…

könyvespolc festés chalkpaint festékkel werk

320-as csiszolópapírral lecsiszoltam az egész ajtót és finoman belesiszoltam a mintákba.

könyvespolc festés chalkpaint festékkel werk
Viaszoltam.

könyvespolc festés chalkpaint festékkel werk

Viaszolás után és előtte.

könyvespolc festés chalkpaint festékkel werk

könyvespolc festés chalkpaint festékkel werk

A szekrényvázat a festés után viaszoltam, kívül világos és sötétviasszal, belül csak világossal.

könyvespolc waxolás Annie Sloan viasz

Én nagyon szeretem a sötét viasz “koszos” hatását, minden kis barázdát kiemel, újrarajzol, izgalmassá teszi a felületet.

könyvespolc festés annie sloan chalk paint

Szóval a szátaz tények szerint 3 liter festék (Annie Sloan Chalk Paint Country grey színben), 1 doboz Clear wax és kb. negyed doboz Dark wax után jutottam el ide.

ASCP festett könyvespolc

Előtte persze órákig pakoltam, éjszakába nyúlóan, de ez már a hab volt a tortán!

könyvespolc festés annie sloan chalk paint

Pakolás előtt olyan érdekes kifejezéssel ismerkedtem meg, mint a shelf-styling, amit eddig is csináltam, csak nem tudtam, hogy neve is van. Nos, a következő posztban erről fogok írni (KATTINTS IDE), hogy nekem mit jelent – szép magyar kifejezzésel élve – “megsztájlingolni” egy könyvespolcot!