Ili néni gyerekkorom meghatározó szereplője. A kapcsolat a bútorfestés és az otthondekoráció révén szerencsére a mai napig megmaradt, a közös szenvedély (is) összeköt. Pár héttel ezelőtt meglátogattam perőcsényi nyaralójában és olyan mesevilágba csöppentem, amiről úgy gondoltam, meg kell osszam veletek.

Dőljetek hátra, sok képes beszámoló következik.

Perőcsény egy picinyke zsákfalu közel a szlovák határhoz. Elbűvölő kis ékszerdoboz, igazi búvóhely, ahová valóban megpihenni jár az ember. És bár elképzelni is nehéz tökéletesebb helyet a kikapcsolódáshoz a háziaknak nem ez volt a fő indoka, amikor itt vásároltak nyaralót. Tudni kell ugyanis, hogy a család férfi tagjai szenvedélyesen szeretnek vadászni, hobbijuknak régóta hódolnak.

A perőcsényi régió pedig igazi vadászparadicsom, ahová rendszeresen visszajártak hétvégente, így kézenfekvő volt, hogy egy állandó szállást is választanak maguknak. Így lett Perőcsényben egy gyönyörű régi parasztházuk.

Természetesen a ház közel sem így nézett ki annak idején. Ez azonban egyáltalán nem volt probléma, a háziasszonynak így adódott a nagyszerű lehetőség, hogy saját ízlésére szabja. Mára egy minden négyzetcentiméterében tökéletesen megkomponált, fantasztikus ízlésre valló kis ház lett belőle. Emögött persze sok évnyi munka és sok-sok emlékezetes tárgy gyűjtögetése áll.

Ettől olyan személyes és bájos ez az otthon.

Háztúra a kertben

Akinek van kertje azt tudja, hogy olyan mintha két háza lenne egyszerre. Ha szeretnénk jól érezni magunkat és elégedetten hátradőlni egy jó könyvvel a hűs fa árnyékában, akkor igazi élettérként kell gondolni rá. Ili néni kertje tulajdonképpen a ház kiterjesztése, teljes harmóniában élnek együtt. A kapun belépve ugyanolyan csodálatos miliő fogad, mint a házban.

Ha kint vagy, tudod mire számíthatsz bent. Egy csodás oázis, ahol a népes család és barátok apraja-nagyja jól érezheti magát. Színes virágok, kényelmes kerti székek, melyek csak úgy vonzanak – gyere, ülj le, pihenj meg!

Igazi vadászlak

Amikor azt írom, hogy „vadászlak”, akkor szerintem sokak fejében valami igazán férfias élettér jelenik meg. Fegyverekkel, trófeákkal, koszos gumicsizmákkal, no és persze az elmaradhatatlan bárpulttal, ahonnan a túrák után előkerülnek a melegítő italok is.

A házba valami elképesztő finomsággal kúszott be a férfierő mellé a nőies báj: melegség, otthon, kedvesség, szeretet. A női ízlés az egész házat megpuhította és megtöltötte örömmel, lakájossággal, vendégszeretettel.

A ház tele van elmúlt vadászatok emlékeivel, kedves tárgyakkal, és olyan apró kis megoldásokkal, melyek nem csak látványosak és hozzájárulnak a belső tér egységességéhez, de abszolút praktikusak is.

A fürdőszoba például azonnal megszűnik sötét, komor helyiség lenni, ha beköltöztetjük kicsit a természetet, és a közlekedőre kiszorult mosógép is kaphat egy olyan kuckót, ami stílusában könnyedén belesimul a környezetébe.

Egy vadászlak lelke, a konyha

Egy igazi vadászlak konyhája komoly hely, hiszen a vadételek elkészítésének is tudománya van. Komoly művészet és szakértelem lengi át a gasztronómia ezen részét. A férfiak által folyamatosan szállított vadak feldolgozása során a ház asszonyának volt ideje az évek során tökélyre fejleszteni csodás vadétel receptjeit.

Nem hiába, a konyhaművészet ugyanolyan kreatív tevékenység, mint a lakberendezés vagy éppen a bútorfestés.

A konyháról muszáj még pár szót ejtsek, hiszen szívemhez nagyon közel álló helyszín. A teljes konyhabútor Duck Egg Blue krétafestéket kapott, illetve még néhány öntőformával készült bútordíszt is, ami az öntöttvas fogantyúkkal kombinálva elképesztő összhatást nyújt. Így kell egy sima szekrényből igazi autentikus darabot varázsolni!

Az egyik kedvencem egyébként a hűtő, ami eredetileg inox volt, de ez kit izgat már, amikor ennyire jól áll neki a krétafesték. Az egész ráadásul még egy IOD transzferrel készült dekorral is meg van koronázva.

Mindehhez pedig ott van az sok gyönyörű tányér, pohár, kancsó, kiöntő és a textilek! Így teljes az összhatás.

Igazi vadászlakhoz méltó kiegészítők

Összességében az egész házat az apró részletek teszik egyedivé és hangulatossá, minden sarokban van egy kis kedvesség, érdekesség. Számomra főleg, hiszen számtalan, a Nemiskacatban vásárolt kis kiegészítő is visszaköszönt rám. Nagyon jó érzés tudni, látni, hogy ezek jó helyre kerültek és tökéletes kiegészítői ennek a csodás vidéki miliőnek.

Ili néni, nagyon köszönöm, hogy beengedtél második otthonodba és hogy másoknak is megmutathatom milyen csodát alkottál!

Hiszem, hogy sokakat inspirál majd!

Remélem tetszett nektek ez a csodás háztúra…lent a hozzászólásokál lehet tippelgetni, melyik vagyok én az osztályképen! 🙂

Kapcsolódó termékek

A bútor helye

Hogy valóban a 20-as évekből van-e vagy sem, azt nem tudom, de nekem megért 6000,-forintot.

A konyhában volt egy szégyenfoltom, ez a düledező „cipősszekrény”, amin a főzéshez szükséges hagymát, és a kosárban a krumplit tárolom, mert sajnos nincsen kamrám.

Erre a helyre vettem ezt a kisasztalt, ami festés után ilyen lett.

Ha a szemeddel elindulsz a bútoron lefelé, akkor semmi különös, de ha leérsz…

Amibe elsőre beleszerettem, azok a lábai. Éppen csak egy kicsit kanyarodnak ki, egy egészen picikét, de ettől teljesen más az egész bútor hangulata.

A festés menete

A felületéről már elkezdett lepattogzani a régi réteg, ezért ott, ahol szükséges volt megcsiszoltam. Ami le akar jönni, az jöjjön. A többi részt békén hagytam, ott nem csiszoltam.

Úgy döntöttem, hogy az édes kis lábait kihangsúlyozandó, azokat nem fogom lefesteni, ezért maszkolószalaggal kiragasztottam.

Annie Sloan palettájáról az Old Ochre-t választottam. (Annie Sloan Chalk Paint™). Úgy gondoltam, hogy ez jól fog menni a sötét színű konyhabútoromhoz, hoz egy kis világos frissességet.

Az Old Ochre egy sötét fakó krém szín, cseppet sem vaníliás, hanem kicsit szürkés, koszos krémnek mondanám.

Egy szűz dobozt nyitottam fel.

A tetejét sem festettem, hogy ellensúlyozzam a szintén festetlen lábakat.

Ennyit használtam el a dobozból miután két rétegben festettem.

Waxolás

Bár nem jellemző rám, ezúttal csak színtelen, Clear Wax-ot használtam.

Imádom a lábait!

Ezeket a barnán maradó részeket finom csiszolás után felfrissítettem egy kis lazúrral. (Sadoline vastaglazú rusztikus tölgy színben.)

Ilyen volt- ilyen lett!

Konzolasztal krétafestékkel festve!

Már csak a helyére kell tenni. 🙂

Nagyon szeretem az öntöttvas lakberendezési kiegészítőket, szerintem az anyaguk hűvössége jól illik a fához.

Öntöttvas a konyhabútoron

A konyhabútorunkon összesen négy, különböző féle bútorfogantyú van. Mondhatnám, hogy így sikkes és, hogy direkt ilyen, biztos vagyok benne, hogy elhinnétek.

De nem mondom, mert én sem így képzeltem el az elején, hanem úgy, hogy szép egyforma fogantyúk vannak minden elemen.

Így utólag visszagondolva a történetre, persze már magam sem bánom, mert jól néznek ki, és senkit nem zavar, hogy különbözőek, és valóban olyan, mintha szimplán sikkesek lennének az eltérő fogantyúk.

Van egy ilyen sima kapaszkodós, ilyet szerettem volna mindenhova:

A pult másik oldalán van két hatalmas mélyfiók, azokra ládafogantyúkat sikerült vegyek. Ezek nagyobbak, körülbelül 20 centimétersek, és díszesek. Nagyon jól néznek ki!

Vannak nekem fűszertartó fiókjaim is, azokra nagy nehezen összejött hat darab öntöttvas gombocska:

A többi fiókra pedig ilyen félkörívesek jutottak.

Még mielőtt megkérdeznétek, tudom, hogy fordítva vannak. Nekem így volt logikus a használatuk, el sem tudnám képzelni fejjel lefelé.

Beszerzési hely

A történet úgy kezdődött, hogy egy szép napon felfedeztem Budapesten a Szent István park közelében egy kicsi, ám annál hangulatosabb üzletet, és ott bukkantam rá erre az öntöttvas fogantyúra.

Az üzlet ott helyben már nem létezik, hanem az interneteten él és virul, ez pedig a Nosztalgia Design, ma már inkább textilművességgel foglalkoznak. A tulajdonos hölgy, Váradi Gyöngyi nagyon kedvesen és készségesen segített nekem, de az élet úgy hozta, hogy a nagykereskedelemből lehetetlen volt beszerezni 25 darabot. Három egész hónapon át kecsegtették Gyöngyit is, végül a gyárból azt az információt kaptuk, hogy megszűnik ennek a fajta fogantyúnak a gyártása.

A hat darab bogyót a fűszertartókra végül Gyöngyitől vettem, és pár darab volt a normál kicsiből, de 16 még hiányzott! Végül addig kerestem az interneten, amíg Németországból sikerült beszereznem a maradékot – sőt még a fürdőszobába is jutott belőle – de az utolsó darabokat hoztam el onnan is.

A nagyobb, ládákra való fogantyút a vaterán vásároltam, és a félköríveseket a Nosztalgia Home-ban sikerült beszerezzem.

Mindez összesen fél évbe telt, addig fogantyúk nélkül használtuk a bútort. Óriási megkönnyebbülés volt a nap, amikor végül felkerültek a bútorra!

Azóta szerencsére több üzlet is nyílt, ahol ilyen öntöttvas lakberendezési kiegészítőket vásárolhattok, sőt, már nálunk is a Nemiskacat Látványműhelyben. Szerencsére elég nagy választékot tartunk mindenféle öntöttvas fogantyúkból, akasztókból, és egyéb kiegészítőkből!

Az öntöttvas egyébként azóta is vesszőparipám, nemcsak fogantyú van belőle a lakásban, hanem akad bőven szappantartó, hőmérő, sárkaparó, papírtörlőtartó, akasztók és még ki tudja mi lesz, ha beszabadulok kedvenc boltjaim valamelyikébe…

Ti szeretitek az öntöttvasat?

Az előzményekről annyit, hogy ez Roniék konyhája, benne egy régebbi, de még teljesen jó állapotú lakkozott fenyő konyhabútorral, aminek a belseje bútorlap. A részletes előzményekről ITT olvashattok!

Szép fehér lett, ahogyan azt a háziasszony megálmodta.

Annie Sloan chalk paint festéket használtunk, Pure white színben, és világos viasszal vontuk be a festett felületet.

Új fogantyúkat is kapott!

Ezeken a közeli képeken látszik igazán a chalk paint krétafesték textúrája és karaktere! Nem sima, nem egyenletes, pontosan ez adja azt az egyedi kinézetet, ami megkülönbözteti ezt a konyhát, egy másik fehér konyhától. Látszanak az ecsetvonások, látszik a kézi munka, hogy egyedileg készült, nem gépi gyártósoron.

Ha újra festenénk, az sem pont így nézne ki!

Nagyon karakteres, és a viasz miatt a felülete finom tapintású, olyan simogatni való. Én is megtapiztam párszor a képek készítése alatt, olyan jól esik a tenyérnek ez az emberi bőrhöz nagyon hasonló tapintás.

Az egész konyhához kívül-belül összesen 3,5 liter festéket használtunk el, és két doboz waxot. Ez körülbelül 40 ezer forintnyi költséget jelent, ehhez hozzá kell adni az új fogantyúkat, a kivehető polcok cseréjének költségét, illetve körülbelül 25-30 órányi munkaórát (amin ebben az esetben hárman osztoztunk, a házigazdák és én).

Ezek a száraz tények, de szokásomhoz híven hamarosan lesz egy következő poszt, ami ígérem részletes lesz, és kitérek olyan kérdésekre is, hogy hány rétegben festettünk, milyen kompromisszumokat kellett megkössünk, mennyi ideig tartott összesen a munka, és milyen egyéb nehézségekkel kellett szembenézzünk, amikkel bizony nem számoltunk!

A cikkben említettem azt is, hogy a koptatott szekrényajtókat és az ebédlő székeit én festettem. Most szeretném, ha egy kicsit a kulisszák mögé tekintenénk együtt, ezért ebben a bejegyzésben inkább az elkészítés menetét boncolgatnám. Magyarul egy unalmasabb bejegyzés fog következni kevésbbé csili-vili képekkel…

Ha nincs kedved végigolvasni, vagy nem érdekel, akkor javasolnám, hogy kattints IDE vagy IDE.

Hm, örülök, hogy még mindig itt vagy…

…nos, három darab tulipános szekrényajtó várt megújulásra.

Antikolás, de hogyan?

Bea elképzelése az volt, hogy jó kopottasak legyenek, alaposan csiszoljam őket vissza, és legyenek koszosan sikkesek.

Az, hogy kinek mit jelent a kopottság, koptatottság, az azért eléggé egyéni. Ezért először készítettem Beának három mintafelületet azzal a színnel, amit kiválasztott.

A választott szín Annie Sloan Duck Egg Blue. Az első deszkát egy rétegben festettem és jól visszacsiszoltam, majd világos- és sötét viasszal is viaszoltam. A középsőt két rétegben festettem, csak az éleknél csiszoltam vissza, és csak világos viasszal fixáltam. A harmadiknál a végén rámentem egy kis fehér festékkel, melyet ronggyal visszatörültem, ezzel érdekes, fányolos felületet kaptam, majd a deszka egyik felét csak világos, a másik felét pedig sötét viasszal is bekentem, hogy lehessen látni egymás mellett a különbséget.

Tervek antikolt felületre

Az elsőt választotta!

Az Annie Sloan krétafesték arról híres ugyebár, hogy nem kell csiszolni: szóval pikk-pakk, mire hármat számolok, már készen is leszek az ajtókkal! Már, ahogyan én azt elgondoltam…

Vettem az elsőt, és lefestettem.

Az oké, hogy fedett, az oké, hogy tapadt, DE

látjátok a tulipánok körvonalát? Hát ez így elég khm.. khm.. gáz…

Újratervezés

Nincs mese, le kell csiszolni a mintát.

Ezzel kicsit több időm elment, mint a festéssel, mert jó vastag volt a dekorfesték, amivel anno Bea lefestette magának. Le kellett menjek a natúr fáig. Így nézett ki, amikor ezzel készen lettem.

Egy rétegben festettem. Ha nagyon kopottasra szeretnénk a végeredményt, akkor teljesen felesleges több rétegben festeni, hiszen annál többet kell visszacsiszolni.

Közben festettem a székeket is: kettőt duck egg blue kékre, kettőt paris grey szürkére, és kettőt old ochre krémszínre, azok közül az egyikkel készítettem a videót is.

Csiszolás

Amikor a csiszoláshoz értem – mert ugye a kérés az volt, hogy alaposan koptassam vissza a festéket – akkor szembesültem a problémákkal:

Az ajtók belsejét úgy koptattam, hogy egyszerűen végigcsiszoltam mindenütt.

Ezt nem tudtam megcsinálni a másik oldalon, mert ahol előtte a minta volt, ott sokkal világosabb volt a fa, mint a többi helyen, és nagyon bután nézett volna ki, ha csak azon az helyen, tehát a szekrény közepén nem szedem vissza a festéket, máshol pedig igen.

Így az ajtókat úgy koptattam, hogy minden deszka közepénél meghagytam egy területet, ahol nem szedtem vissza a festéket. Tehát olyanra készítettem, mintha minden egyes deszkát az idő lekoptatott volna külön, és utána lett volna összerakva a deszkákból az ajtó.

Viaszolás után

Ezért lettek végül ilyenek. Viaszoltam és jó sok sötét viaszt használtam!

A székeknél is hasonló problémába ütköztem. Az ülőfelület már olyan karcos, és barázdált volt, ahogy amikor visszkoptattam az egész felületén, nem tetszett.

Újrafestettem, és csak a széleit koptattam.

Időnként meg kell kötni a kompromisszumokat.

Itt sem sajánltam a sötét viaszt, nézzétek a különbséget a kettő között. Az egyiken rajta van az sötét viasz, a másikon nincs.

A székes videót egyedül vettem fel a fényképezőgépem kamerájával. A legnagyobb problémát a megfelelő fény hiánya jelentette.

Nem ér röhögni a hevenyészett „stúdiólámpámon”…

A legnehezebb az volt, hogy az élettelen kamerának kellett beszéljek és nem személynek, így nem kaptam azonnalli kontrollt.

Próbáltam minél több fényt beereszteni. Igazán kint lett volna jó kamerázni, de pontosan azt szerettem volna megmutatni, hogy a bent a házban is nyudodtan használható a festék, mert nem büdös, és nem lesz minden maszatos tőle.

A gyerekek miatt félbe kellett hagyjam a munkát, így két délelőtt vettem fel a kb. egyórás anyagot. A férjem segített megvágni.

Lassan ebbe is bele fogunk tanulni…

A kenyértartóval már hónapok óta szemezgetek. Még albérletben laktunk a férjemmel, amikor vettük, nem mondom, szépen kiszolgált minket így is, natúron lakkozva!

De ugyen nem gondoltátok komolyan, hogy ennyi festékkel a nyakamon ez így sokáig fog menni?

Kaptam egy elég komoly megbízatást – valami nagyra kell fessek nagy betűket – és gondoltam, amíg azon a nagy valamin szárad a festék, összedobok egy „tanulmányt”.

Betűdekoráció festése

A kenyértartóra esett a választásom, és az gondoltam ki – rém fantázidúsan – hogy ráfestem, hogy „KENYÉR”!

Ez csak nem lesz olyan bonyolult.

A festéssel nem vacakoltam sokat: egy, két, három réteg, három különböző színben. ( Old ochre alulra, chateau grey középre, coco a tetejére az ASCP festékekből).

Visszacsiszoltam, hogy kellemes össze-vissza színű legyen, és jöhetett a lényeg.

Az addig oké, hogy ráírom, de milyen betűtípust használjak? Kicsit rákeresgettem az interneten, de ettől csak elbizonytalanodtam. Az ingyenesen letölthető betűktípusokból is hatalmas a választék, nem beszélve a jobbnál-jobb, már kész festett táblákról.

Aztán felnéztem a tálaló tetejére, és rájöttem, hogy minek túlbonyolítani a dolgokat, ha azok itt hevernek a lábunk előtt, így levettem a tetejéről az órát.

A „Cafe de la Tour” szöveg betűinek a felhasználásával próbáltam leírni hogy KENYÉR. A K, N, és Y betűket magam kellett kitaláljam, de a másik fele legalább megvolt.

Amikor Férj meglátta mit csinálok, akkor nagyon csóválta a fejét, hogy biza’ nem lesz ez így jó. Kérdőn néztem rá?

Ez így nem szép, nem precíz, különben is, hogy néz ez így ki….

Igen, és?

What the font?

Honnan tudjam?!? … Most akkor angolul fogunk beszélgetni?!?

A What the font az egy számítógépes program. Meglátsz egy szöveget, aminek tetszik a betűtípusa. Fogod a fényképezőgéped (okostelefonod) és lefényképezed, majd feltöltöd ide.

Nézd csak, így:

A következő képernyőn a program feliseri a betűket. Jóváhagyod, vagy kijavítod, és mész tovább a zöld „Continue” gombbal.

Nem biztos, hogy a program megtalálja pont azt a betűtípust, de ha nem, akkor felajánl helyette ahhoz nagyon hasonlítókat. Válassz egyet, és rögtön ki tudod nyomtatni a neked kellő szót azzal a betűtípussal, amelyikkel szeretted volna.

Én is választottam egy nagyon hasonlót és kinyomtattam, majd átmásoltam sütőpapírra. A sütőpapírt megfordítottam és átrajzoltam a betűket másik oldalán is.

Visszafordítottam és ráragasztottam a helyére. Átírtam a betűket ceruzával.

A grafit nyoma halványan ott maradt a kenyértatón.

Fekete festéket választottam az otthoni készletből. Ezek tubusos akrilfestékek, művészellátóban vettem őket évekkel ezelőtt.

Világosabb színnel kicsit árnyaltam, simítgattam, javítgattam, hogy olyan igazi vintage hangulata legyen.

Belecsiszoltam. (Ez az én mániám, nem kötelező elem.)

Viaszoltam. (Sötéttel is – másik mániám!)

Készítettem közeli képeket, hogy lássátok, hogy a betűk elég tökéletlenek, az összhatás mégsem rossz.

Végül egy Pin-barát képecske: Ha tetszik, tűzd fel! Pin it!

A konyha egy ideig most nem fog változni.

(ööö… azt hiszem)

🙂

Ezt látod, ha belépsz az ajtón.

Most csak a konyhában foglak körbevetni, kedvcsinálónak pár részlet…

Már annyit írtam arról, hogy hogyan készült, hogyan épült a konyha, most csak egyszerűen körbevezetlek sok-sok képpel.

Direkt nem „stylingoltam”, azaz nem változtattam semmin, még a csúnya vizes flakonokat is ott hagytam a pulton, mert jobb helyet még nem találtunk nekik. Azt szerettem volna, hogy úgy lásd, ahogy van a hétköznapokon. Még a hűtőről sem szedtem le a gyerekek alkotásait, mert így valódiak.

(Na jó, azért rendet raktam.)

Ha közelebb jössz, megnézheted az épített téglapultot, amiről már itt írtam.

A konyhasziget ebédlő felöli oldala…

…és a konyha felőli oldala.

Pár részlet: a sziget rusztikus téglája, a sütő, nyitott polcok, és lent jobbra a mosogatás kellékei.

Jó sok pakolós szekrény és extra nagy mélyfiókok!

A nappalli irányából így néz ki. A háttérben a folyosó, ami a fürdőszoba és a hálószobák felé vezet.

A háttérben a tálaló.

Ezt látom, ha főzök.

A mosogató.

Gyere be a nappaliból nyíló balkonajtón…

…és foglalj helyet az ebédlőasztalnál.

Ha tetszett, akkor remélem visszatérsz még hozzám, és elolvasod a pult fölötti edénytartó történetét, és hogy miért különbözőek az öntöttvas fogantyúk a konyhafiókokon.

Várlak legközelebb is!

Anyaga fenyő. A felső szekrények is teljes egészében fából vannak. Az alsó szekrények belseje, azaz a korpuszok fehér bútorlapból készültek.

A mester a szomszéd faluból jött, és azt mondta, hogy úgy fogja megcsinálni a frontok kazettás díszítését, mint a tálalónál látható.

Ezenkívül kikevert négy olyan lazúrt, aminek a színe a legjobban hasonlít a tálalónkhoz, felkente egy próbatáblára, mi pedig kiválasztottuk a négyből azt az árnyalatot, ami tetszett. Így kezdődött.

Még nem laktunk ott, amikor bekerültek alulra a korpuszok, amire tulajdonképpen ráépült a konyhasziget pultja.

Ergonómia a konyhabútor esetében

Itt muszáj kitérjek egy kicsit a pult magasságának kérdésére. Szaknyelvek szerint a jó pultmagasság az, amikor behajlítod a könyököd, mintha pl. szeletelnél, leméred a vízszintesen álló kezed és a talaj közötti távolságot, és levonsz belőle 10 cm-t. Ez a számodra ideális pultmagasság. Én alacsony ember vagyok és egyben makacs is! A kiszámolt számomra ideális pultmagasság 3 cm-rel kevesebb lett, mint amennyit a csempézett konyhapult minimum megkíván. A szűk keresztmetszet a mosogatógép volt. Miután betették a mosogatógépet, rárakták a víztaszító gipszkartont, a tetjére az OSB lapot, és még erre jött a csempe… már 87 cm-nél tartottunk a 84 helyett.

Tajtékoztam! Komolyan! Tudom, hogy hülyeség, de irtóra ki tudok borulni az ilyenektől. Amikor szépen eltervezek valamit, beleásom magam a konyhai ergonómia szakirodalmába, – ugye amatőrként – estéket töltök tervezgetéssel és a tények egyszerűen fittyet hánynak minden erőfeszítésemre.

Persze mára már túltettem magam az ügyön, maradt a magasság, és maradt a csempe.

A konyhabútor korpusszal

Beköltözésünkkor így nézett ki a konyhabútor.

Üresen kongó korpuszok. Fazekakkal teli nappali.

A hűtő felett van a villany kapcsolószekrény, meg mindenféle drótok, így kapóra jött, hogy majd a konyhaszekrénnyel takarjuk el őket.

Ezek itt a fűtésrendszer csövei, aminek az eltakarását az asztalosok szépen megoldották úgy, hogy egyszerűen kikanyarítottak egy szeletet a bútor aljából és a hátából. Ha hozzá kell férjünk a csövekhez, egyszerűen kivesszük az ott lévő fiókokat.

A fiókok is bekerülnek

Később megérkeztt a felső szekrény hiányzó része…

már új színében pompázva. Ugyanis kiderült, hogy a kikevert szín mégsem megy a tálalóhoz, sőt, igencsak elüt tőle, így szegény asztalosokkal újracsiszoltattuk a látszó részeket, és magunk mentünk el lazúrt választani.

Kihúztam a tálaló egyik fiókját, és vittük magunkkal a festékboltba, ahol megtaláltuk azt az árnyalatot, ami illik a tálaló kopottas színéhez.

(A képen a baloldali magas szekrény belülről pirosasabb barna, hát ezt kellett újracsiszolni, de belül a korpuszok maradtak ilyenek…)

… és bekerültek a fiókok is alulra. Én mindenhová fiókot szerettem volna, nekem nagyon bevált, hogy nem kell guggolva kutakodjak a szekrényben, hanem kihúzva egy fiókot, felülről jól átlátok mindent.

Ez itt a lenti képen a különleges alakú fiók, amit a fűtéscsövek miatt készítettek ilyenre. Itt a csövek miatt 10 cm-rel rövidebb lehettett volna csak a fiók, de nem akartam azt az értékes hátsó 10 cm-t elveszíteni egy kicsi sarok miatt.

Azután egy szép napon megérkeztek a fiók előlapok is.

Hetekig nézegettem ezt a változatot, de valahogy sehogysem békéltem meg azzal, hogy a keskenyebb fiókok ennyire elütnek a baloldali szélesebb fiókoktól.

Aztán mégis megemlítettem az asztalosnak, aki újra készítette ezeket, már sokkal pontosabb egyeztetések alapján.

Hónapokig nem tudtam bepakolni a fiókokba, és ilyen kupi volt mindig a pulton, mert nem voltak fogyantyúink, amivel kihúzhattam volna a fiókokat, de ez már egy másik történet…

Az első tervektől az utolsó fogantyú felszereléséig körülbelül 1 év telt el, és már nagyon, de nagyon, DE NAGYON vártam a végét, hogy a konyhabútor végre elkészüljön teljes pompájában.

Amikor a medditerrán stílus volt a nagy kedvencem, már akkor csempézett konyhapultról álmodoztam. Az első lakásunkat teljesen lepukkanva vettük, így szabad volt a vásár, teret engedhettem minden elképzelésemnek. Lett is csempézett konyhapultom, bár sokan óva intettek.

Akkor egy magyar gyártású, olcsóbb csempét választottam, mert egy hosszú L alakú pultra és a falra sok csempe kellett. A pult szélére kerülő díszcsíkok is sokkal barátibb áron voltak, mint a külföldiek. A mester azt mondta, hogy félő, hogy megpattan majd, mert nagy benne a felületi feszültség. (Valahogy ez nekem úgy jött le, hogy minél olcsóbb egy csempe, annál nehezebb vele dolgozni.)

A régi konyhában is csempézett konyhapult

A pult elkészült, nagyon szép lett, 4 évig használtam és semmi baja sem volt.

Így készült:

Az íves fülkét is kicsempéztettem belülről. Sajnos a szélére műanyag élvédő került…a mester ott nem vállalta be az élre csiszolást.

Az új csempe

Azt a csempét, amit a ház konyhájába választottam, a kedvenc mediterrán stílusú lakberendezési boltomban, a La Meridiana-ban láttam meg először, az egész földszint ezzel van leburkolva, csak egy másik színárnyalattal. Nagyon tetszett, hogy nem egyszínű, hanem színjátszós.

A neve Monterrey Bruciato 15X15 a Novabell gyárból, Olaszországból. (Amint ezt írtam, rákeresetem az árára. Elég húzós, 7900,- ft négyzetmétere akciósan!)

Persze nem ennyiért vettük. A stratégiám, hogy kinézem a legjobb boltokban, azután nyakamba veszem az internetet, és a telefont, és megkeresem, hol a legolcsóbb. Érden vettük meg, hatezer alatt volt! Érdemes körbenézni, hatalmas különbségek lehetnek üzletek között.

Szerencsére nem kellett belőle sok, épp csak a pult tetejére, és egy 60 cm-s falszakaszra.

A barna és a szürke minden színárnyalatában játszik. Majdnem mindengyik kocka más színű, aligha akad két egyforma.

Van hozzá mintás is, azt darabban mérik. Gondoltam, a mintákat jó lenne csak úgy véletlenszerűen elszórni a pulton. Csak négy darabot vettünk belőle, mindegyik másmilyen, és itt-ott felbukkannak, mint egy váratlan meglepetés.

Egy röpke pillanatra felmerült bennem, hogy diagonálban kérjem a lerakást, de rájöttem, hogy az már túlzás lett volna. De azért egy hetet elszötymögtem a gondolattal…

Nézzétek a színeket, gazdag, telt, mélybarna színek! Nagyon szeretem!

Itt jobban rásüt a nap…

Élzáró a pult szélére

Akkor kezdtem el ráncolni a homlokom, amikor kiszámoltam, hogy mennyi élzáró kellene a szélekre, merthogy azt is darabban mérik. Gondoljátok el, egy konyhasziget minden oldalról körbe élvédőzve! A csempe saját élzárójából kellett volna 52 darab, darabja 1000,- ft! Jaj nekem!

Úgyhogy nem a saját élzáróját használtuk, hanem amit a régi konyhánkban is használtuk, egy magyar gyárét (Korall csempe), darabját 200,- ft-ért. Viszont ez sokkal hossszabb volt, mint a csempe hossza, ami azt jelenti, hogy a fuga nem találkozik a szélén, tehát nem fut végig, csak minden negyedik kockánál. Ezzel erősen kellett barátkozzak! De a józan ész a költségvetés győzedelmeskedett, így maradt ez az olcsóbb megoldás.

A következő konyhás bejegyzésben megmutatom azt is, hogy hogyan készült a konyhabútor.

Szerelem első látásra!

Még nem néztem mennyibe kerül, még nem tudtam hova a világ végére kell majd érte menni, de nagyon akartam ezt a tálalót. A színe tetszett meg annyira. Nem az a hagyományos sárgás viaszolt fenyő szín, hanem annál érettebb, sokkal sötétebb. 70 ezer forint volt, és a sors is úgy akarta, hogy hozzánk kerüljön ez a bútor, mert a szomszéd(!) faluban árulták, és végül kihozták ingyen.

Nézzétek a részleteket!

Az üveg állítólag eredeti.

Szóval ez volt a legelső új bútordarab a házban. Egy szép téli napon beköltözött, és a felújítás alatt becsomagolva, szobáról szobára vándorolva várta, hogy méltó helyére kerüljön. Amikor beraktuk a konyhasziget végével szemben lévő falra, már láttam, hogy a helyére került. Pedig oda terveztük a majdani lépcsőt, de annyira erős a jelenléte, hogy kiütötte a nyeregből a lépcsőt is.

A tálaló hazatalált.

Így hát nem volt mese, ehhez a tálalóhoz kellett tervezzük a konyhabútort. Stílusában és színében is próbáltuk megközelíteni, és küzdelmek árán ugyan, de ennek az elképzelésnek a mentén készült a konyhabútor egy helyi mesterember által.

Nem terveztem, hogy a tálalónak külön bejegyzést szentelek, de a képek válogatása közben rájöttem, hogy nem tudom melyik képet ne tegyem bele a cikkbe, annyira szeretem ezt a bútort…