Bonanza bútor festése krétafestékkel

Ennek az asztalnak a történetét már leírtam itt, de tele vagyok fényképekkel és mesélni valóval azok számára, akiket részletesebben érdekel, hogy hogyan is készült a bonanza bútor festése krétafestékkel. Szóval most egy hosszú és részletes beszámoló fog következni pontról pontra.

Teszem ezt azért, mert a festékről, amit használtam, még nincs leírás magyar nyelven, legalább is én nem találtam!

Ime az asztal: barna, lakkozott, – mint nemrég megtudtam egy kedves olvasómtól – bonanza asztal, anyaga valamilyen kemény fa, talán bükk, de ez nem biztos.

Előtte

A krétafesték

A festékről röviden azt kell tudni, hogy vizesbázisú, un. krétafesték (angolul chalk paint). Ez az összetételét jelenti, a dobozon az áll, hogy a tartalma természetes kréta és pigmentek. Festhető bármilyen felületre, fára, falra, fémre, textilre stb.

Amikor kinyitottam a dobozt visszahőköltem, olyan szép piros a színe, a neve Emperior silk (egyébként Annie Sloannak van egy másik piros színű festéke is).

Sűrű festék, nagyon sűrű, ezért jó alaposan felkavartam.

A megfelelő ecset

Ez az ecset is Annie Sloan márkájú, közepes méretű. Nem értek az ecsetekhez jobban, mint egy átlagos felhasználó, így azon kívül, hogy baromi drága volt ami a képen látszik, egyelőre nem tudom mitől jobb, mint egy magyarországon is kapható ecset, ezt még majd kiderítem.

Amikor belemártottam a dobozba, nagyon sok festéket felvett.

NEM csiszoltam

Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy az asztallal nem csináltam semmit: nem készítettem elő, nem csiszoltam!

Gondoltam, hogy a fiókkal kezdek, ha elszúrom, a kisebb felület könnyebben javítható. El sem tudtam képzelni, milyen az, amikor csiszolás nélkül tapad egy festék. Remélem a kép visszaadja, hogy milyen…

Teljesen fed, kiválóan tapad, sőt, elég nehéz kenni, mert vastag, sűrű festék és gyorsan szárad.

Amikor ezek a képek készültek, kicsit megijedtem, hogy mi lesz ebből. Nehéz volt kenni, egyenetlenül kenődött, hol vastagabb, hol vékonyabb rétegben, és hiába húztam még egy escetvonást rá, csak rontottam rajta: még egyenetlenebb, még csíkosabb lett. Mintha egy gyerek kenegette volna össze a bútort rosszaságból.

Az első réteg felvitele után így nézett ki.

Amikor megszáradt a színe inkább rózsaszín volt (a sógornőm szerint ciklámen) és hát valljuk be, nem az igazi.

Vajon működik a krétafesték?

Ha nem tudom ennek a festéknek az előéletét, ha nem ismerem képekről a vele festett bútorokat, ha csak úgy a kezembe nyomták volna a dobozt ismeretlenül, hogy tessék Enikő, fessél; és ha ez az asztal egy vagyon lett volna… hát akkor nagyon elbizonytalanodtam volna.

Mert teljesen más, mint a vizes bázisú zománcfestékek, amik egyenletes rétegben kenődnek, szép simán kenhetőek, már a kenéskor látszik, hogy az amit csinálsz, milyen lesz a végén.

Hát ez a festék nem olyan, és ehhez bizony hozzá kell szokni és kellő lazasággal kezelni!

Amikor megszáradt az első réteg a fiókon, rájöttem, hogy másik foganytút szeretnék rá, nem az eredetit, ezért a lyukakat el kellett tüntetni. Ehhez trinát mestertapaszt használtam (életemben először csináltam ilyesmit).

Összesen háromszor kellett bekenjem, mire sikerült teljesen eltüntetni a lyukakat. Minden réteg száradása után 280-as szivacsos csiszolópapírral csiszoltam.

Visszatérve az asztalhoz rákentem egy második réteget. Ezen a képen nagyon jól látszik, hogy kenéskor milyen telt a színe, száradás után pedig matt, fakó. De nem szabad megijedni!

A második réteg szárad.

A bútor belsejének festése

Van az asztalnak felül középen egy felhajtható része, azt gondoltam befestem rózsaszínre, így a krémfehérhez (Old White) kevertem egy kis pirosat (Emperor’s Silk). Halvány bugyirózsaszín lett.

Az 1 liter festéknek kb. a harmadát használtam el az egész asztalhoz (ebben benne van a képkeret is).

A viaszolás előtt fogtam a 280-as csiszolópapírt és az egész asztalt átdörzsöltem vele finoman. Igazából nem vagyok meggyőződve róla, hogy ez szükséges lépés volt, de nem is gondolkodtam, csak csináltam automatikusan, mert megszoktam, hogy viaszolás/lakkozás előtt csiszolunk. Utána kezdtem gondolkodni, hogy ezt most kellett volna-e, de ártani nem ártottam vele. Az éleknél nem csiszoltam vissza durván, csak finoman, épp csak jelzés értékűen, itt-ott.

A viaszolás

Először felvittem a világos viaszt (clear wax) és közvetlenül utána a sötétet (dark wax).

Na és itt van a kutya elásva! Látjátok a különbséget a fiók és az asztal többi része között. A fiók már kész, rajta van mindkét viasz.

Ettől olyan más ez a festék, hogy nagyon jó alapot ad a viaszolásra, és ezért lehet vele olyan jól antikolni. Olyan ez a festék, mintha kifejezetten antikolásra fejlesztették volna ki. Nem mondom, hogy nem lehet más festékkel antikoni, hiszen én is antikoltam hagyományos vizesbázisú zománcfestékkel, de ezzel sokkal egyszerűbb. Már eleve kenésnél struktúrát ad a felületnek, egyenetlenséget, ami majd a viasz munkáját könnyítit meg.

Ezeken a képeken látszik igazán, hogy a viaszolás az, ami értlemet ad az eddigi munkának, kiteljesíti a végeredményt, feltüzeli a színeket, és felteszi az i-re a pontot.

Visszatérve az ecset témára, itt az alsó ecsettel kezdtem viaszolni, de rájöttem, hogy sűrűbb, tömöttebb ecsetre van szükségem, hogy szépen tudjam eloszlatni a felületen, így ecsetet váltottam, és a felsőt használtam.

A végeredmény

Ugyanaz a részlet világos viasszal kenve a bal oldali képen, és sötét viasszal is a jobb oldalin.

A festék vastagsága adja a struktúrát, és a felvitt viasz kirajzolja a felületen az antik hatást.

Ilyen volt – ilyen lett

Nemrég többen is felhívták a figyelmemet arra, hogy vannak csúnya antikolások. Eddig ennek nem tulajdonítottam nagy jelentőséget, de elkezdett a szemem ráállni, és én is találkoztam nagyon nem természetes antikolásokkal. Amikor messziről virít, hogy azt bizony mesterségesen így festették, amikor az antikolás olyan, mintha egy minta lenne a bútoron.

Hogy mi köze van ennek a krétafestékhez?

Arra jöttem rá, hogy zománcfestékkel szépen antikolni kihívás, krétafestékkel szépen antikolni viszont gyerekjáték!

Úgyhogy folytatom!