Jövő héten Romániába utazok és négy nagyvárosban tartunk majd ingyenes bemutatókat.

Annie Sloan roadshow románia

Bővebb infrmációt az alábbi honlapokra kattintva tudtok kapni:

Annie Sloan Roadshow Románia

 

Az egész úgy kezdődött, hogy “megfertőztem” a sógórnőmet, Melindát, aki meghívott tavaly, hogy tartsak Annie Sloan Workshopot egy lelkes kis társaságnak, ami annyira jól sikerült, hogy azóta többen komolyan foglalkoznak bútorfestéssel Romániában.

Annie Sloan Romania

Melinda Allmycrafts néven azóta forgalmazó lett és megjárta Oxfordot is.

Idén tavasszal pedig azt a megtisztelő megbízatást kaptam Annie Sloantól és csapatától, hogy segítsünk nekik Romániában is további lelkes bútorfestőket és forgalmazó-jelölteket keresni. Olyanokat, akiknek szívügyük a régi bútorok megmentése, és akik szívesen fefedezik a bútorfestés örömét Annie Sloan festékekkel. Azóta egyet már találtunk, ő Tünde és kis üzlete a Rouge Boutique Decor Brassóban.

Tavasszal elhatároztam, hogy nyáron, amikor jó idő lesz, hárman karöltve elmegyünk négy nagyvárosba Romániában és bemutatókat fogunk tartani. A bemutatók a jövő héten lesznek, erre a honlpara regisztrálva kaphattok pontos infokat arról, hogy mikor hol leszünk.

Pár órás, családias hangulatú bemutatóra gondoljatok:
– ahol röviden elmondunk mindent, amit az Annie Sloan festékek használatáról tudni érdemes
– ahol csalásias körben lefestünk egy kisbútort és megmutatjuk hogyan kell használni
– ahová viszünk már lefestett bútorokat, hogy lásd, hogyan mutat a festék különböző felületeken
– ahol te is festhetsz egy fa keverő pálcikát és kipróbálhatod az antikoláshoz használt viaszainkat is
– és persze ahol kérdezhetsz is bátran.

Nézzétek meg az erre alkalomra készített weboldalt és ha van ismerősötök, barátotok – vagy Micimackóban után szabadon – üzletfeletek Romániában, akkor kérlek, szóljatok neki!

A román nyelven beszélő honlapot ezen a linken találjátok.

Köszönöm szépen, ha Erdélyben élő ismerőseitek körébe is megosztjátok ezt a cikket, szuper lenne, ha velük is találkozhatnánk valamelyik helszínen!