Az én stílusom a te stílusod?!

Nemrég kicsit átrendeztem és kidekoráltam a gyerekszobát, azon elv mentén, hogy próbáljam egy kicsit a „kínai gagyi-hegyet” – Micimakóval és Hamupipőkével egyetemben – kicsit háttérbe szorítani, mondjuk dobozokba, és inkább helyet adni a szép textíliákból, igényes anyagokból, a család, vagy kézművesek által egyedileg készített daraboknak. Ennek kapcsán felkerült az addigi csupasz falra két nyomat, Szegedi Katalin munkái, aki gyerekkönyv illusztrátor, és én személyesen nagyon szeretem a rajzait. Szépen bekeretezve, megadva a módját, úgy, ahogy kell. Mire valaki, aki látta a gyerekszobát, megkérdezte, hogy: „Aha, és a gyerek is szereti?”

Aztán történt egy másik eset. A barátnőmmel, aki a gyerekeim Keresztanyja, épp iskolatáskákat nézegettünk a neten a nagynak, amikor is a barátnőm rávilágított arra, hogy úgy látja, hogy nekem igen határozott elképzelésem van arról, hogy milyen legyen (milyen színű, mintájú stb.) a gyerek táskája, ezért inkább Ő lemond arról a jól kitalált programról, hogy majd Ő elmegy a gyerekkel közösen iskoltáskát választani, olyat, amilyen Ő – mármint a gyerek – szeretne. Különben is, biztos olyat választana lány, amilyet én sugalltam neki korábban, úgyhogy akkor inkább vegyem meg én.

Le voltam sújtva!

Tényleg ilyen szörnyű lennék? Nem hagyom kibontakozni a gyerekeim természetes, belülről fakadó igényeit arra vonatkozóan, hogy milyen tárgyak vegyék őket körül? Mindenáron rájuk akarom kényszeríteni a saját akaratomat, azt, amit én gondolok szépnek, esztétikusnak?

Ingoványos talajra tévedtem.

Stílus nevelés

Vajon hol van a határ a gyerek természetes esztétikai érzékének fejlesztése és a felülről jövő szülői akarat rájuk kényszerítése között?!? Szeretném azt gondolni, hogy, mint Szülő felelős vagyok azért (is!), hogy a gyerekeim milyen esztétikai környezetben nőnek fel.

Hol kezdődik a szépre való nevelés? És hol végződik?

Valószínűleg, ha a gyereken múlott volna az Elina Hercegnőt ábrázoló posztert keretezte volna be a Barbi Újság közepéből, és már rég teleragasztgatta volna matricával az összes bútort a gyerekszobában. Vajon rossz vagy jó, hogy nem hagyom! Én azt gondolom, hogy jó! Szeretném hinni, hogy az esztétikai érzékre való nevelés igenis a csecsemőkorban kezdődik és nem a pénzen múlik!

Mindazonáltal nem érzem magam bigottnak. A gyerekszobában ugyanúgy helye van a műanyagnak is, mert vannak előnyei, mert praktikus, de igenis szeretném a műanyag közé becsempészni a fát, a gagyi közé a valódit, a bolti közé az egyedit, és a könyvek közé az igényesen illusztráltakat is!

Hogy választási lehetőséget adjak!

És emellett ragasztgathatnak matricát is, de megbeszéltük, hogy csak egy bizonyos helyre. És összefirkálhatják a falat is, ha akarják, de nem akárhol. És az ő saját rajzaik is bekeretezve kint lóghatnak a falon, közvetlen a Szegedi Kataliné mellett! Mert az Ő rajzaik legalább olyan értékesek a számomra!

(Iskolatáskát meg válasszon magának a nagylány, amilyet csak szeretne, majd én csendben izgulok itthon, hogy nehogy valami hannamontanassal térjen haza… és ha igen, az sem olyan nagy tragédia!)

Azonban szeretném tiszta lelkiismerettel kijelenteni, hogy én megtettem mindent!

Hozzászólások

7 Responses

  1. Szia Enikő! Nehéz meghúzni a határt, én is sokszor gondolkodom ezen. Szerintem igenis formálni kell a gyermek izlését, már csak azért is, mert ömlik rájuk a közösségből, médiából a szemét. Ezt valahogy ellensúlyozni kell. A másik terület a gyerkőc ruháinak megválasztása. Az óvodából jön a nyomás, mindenkinek pókemberes még a zoknija is, de minimum van egy igénytelen, silány minőségű verdás cipője. Próbálom megmagyarázni, „belenevelni”, hogy ezek nagyon ócska cuccok, és az ő cipője/ruhája ennél sokkal klasszabb. Remélem nem érzi rosszul magát anyu keményfejűsége miatt. Azért néha 1-1 darabot beszerzünk mintás cuccokból is, mert a teljes „megvonás” sem vezet jóra.
    Üdv, B. Kriszta

  2. Szia Kriszta!
    Ezzel mi is így vagyunk… és igen, a pókemberes törülköző – amit ajándékba kaptunk – nálunk is nagy becsben van. Hagyom. Nem könnyű. Pont, ahogy írtad! Nekem az a nehéz, hogy azt a bizonyos „határt” rugalmasan kezeljem, szóval kell engedni bizonyos dolgokban (egy zokni, póló, poszter még belefér) de a fő csapástól nem szeretnék eltérni. A felnőtt cuccokat úgyis én válogatom meg magamnak, akár ruháról, akár lakberendezésről van szó, és szeretném hinni, hogy ez a gyerekre nagyobb hatással lesz, mint az épp aktuális képregényhős. Nálunk épp Szándokán az aktuális menő és fennhangon énekeljük, hogy „Szándokán, Szándokán, tenger tigris…” szerintem ez épp vicces, és Olivér mindenhová pisztollyal mászkál, de nem hiszem, hogy ettől Ő erőszakos ember lesz… Üdv Enikő

  3. Nagyon köszönöm ezt az írást, Enikő. Bennem is voltak ilyen gondolatok, de a férjemmel úgy gondoljuk, hogy az isten ránk bízta a gyermekünk nevelését. Ez nemcsak a fizikai ellátását jelenti, hanem a lelki, szellemi, hitbéli nevelését és esztétikai érzékének formálását is.
    A lányunk ősztől iskolás lesz, íróasztalnak egy esztergált lábú asztalt újítottunk fel neki (még nincs teljesen kész), és ő is csiszolt és festett. A színét megvitattuk, fehér lett. Készítettünk rá egy sokfiókos felépítményt. A lányunk odáig van tőle.
    A fogantyúkat ő választhatja ki.

  4. Szia Márti!
    Én is így gondolom. Biztos nagyon jó lesz az asztal, és szuper, hogy együtt csináltátok! Kérhetek róla képet, ha kész lesz?

  5. Kicsit későn reagálok, de fontosnak érzem ezt a témát, és én is köszönöm a lehetőséget.
    Azt gondolom, hogy fontos, hogy a gyerekek gyakorolják a szabadságukat, és választhassanak, de mi mondjuk meg, hogy mik azok a jó lehetőségek, amikből választhatnak. Jók közül csak jót tudnak választani. 😀 Van sokféle jó!!
    Én annyira élvezem, hogy láthatom, ahogy ez az igényesség kialakul, vagy inkább megmarad a gyerekekben. Szerintem szeretik, ami természetes, amiben harmónia van, ami szellemes, kreatív, vicces, eredeti és ami szép. És azt, aminek története, múltja van. Miért gyűjtik szenvedélyesen a kavicsokat, a csigaházakat, a botokat, ágakat ( mer’ ugye mindnek más a kérge, formája,) gesztenyéket, (még mindig vannak rejtett tartalékok tavalyról…) és más hasonló kincseket? Mert én megnyomorítottam szegényeket esztétikailag? Biztos azért, mert a diznis mesekönyveket eltüntettem a háztartásból, és még más dolgokat iseltüntettem…De például hozott már a Mikulás hozzánk Matukát, nyikorgósat, és nagyon menő a Villám mekrémes (ekcémás kölök) pizsama is.
    Szeretem, hogy van ízlésük, és az más, mint az enyém!!! 😀
    Most kezdtem olvasni a blogot, nagy élvezettel! Szeretettel: Szilvi

  6. Be kell ismerni, hogy a mai gyerekek csóválják a kutyát…
    Tőlünk annak idején soha nem kérdezték meg, hogy van kedved ezt csinálni, vagy azt.(és nem az én szüleim voltak „kegyetlenek”, mindenki szülei ilyenek voltak)
    Szerintem nem feltétlenül kell ekkora szabadságot adni, igenis az irányvonalat meg kell határozni.
    A gyerek is biztonságosabban érzi magát, ha irányítva van, legyen az egy táska, vagy bármi más.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Szendrődi Enikő vagyok, a Nemiskacat tulajdonosa, hobbibútorfestő.

Eltökélt szándékom a lelkes bútorfestők támogatása, bátorítása. Legyen szó modern vagy rusztikus felületről, teljesen kezdő vagy már gyakorlottabb haladóról, mindenki számára tartogatok új technikákat. Számtalan ingyenesen elérhető cikket, videót találsz az oldalamon. Kellemes böngészést kívánok!

Már tudod is mit fogsz festeni?

Nézz körbe a Nemiskacat webshopjában, válogass a színek között és szerezz be minden bútorfestéshez szükséges kelléket.

Nem találsz választ bútorfestéssel kapcsolatos kérdésedre?

Segítünk! Keress minket online felületeinken vagy személyesen boltunkban!

Nemiskacat boltja
2051 Biatorbágy, Csillag utca 7.
Hétfő, péntek: 9-18 óráig
Kedd, szerda, csütörtök:
9-16 óráig
Telefon: +36 23 781 345
E-mail: nemiskacat@nemiskacat.hu