Szocreál unalmas terek színekért kiáltanak!

„Az úgy kezdődött, hogy van egy elképesztő méretű lépcsőház Zuzorkában, a házban, amelyben élünk, és amelyet közösségi térré alakítottunk, workshopok, elvonulások helyszínévé.” – kezdi újabb cikkét Csupor Ágnes, akinek a házában már úgy járunk vissza, mintha otthon lennénk. Ha olvastátok előző bejegyzéseit, akkor szerintem ti is alig várjátok sorozatunk folytatását…

Ez most itt nem a reklám helye, hanem a lépcsőház funkciója és fontossága miatt fontos. Ugyanis, mindenki ezen a lépcsőn megy fel: a család az emeletre, a vendégek a tetőtéri terembe.

A ház a 70-es években épült, és az akkor lépcsőházakban használatos fix beépített üvegcsík-ablakot kapta, ami nem lenne baj, ha… nem költöztek volna be valahogy a pókok a két üveg közé. Hamar levettem, hogy ezt a területet csak a falak bontásával tudnám kitakarítani, ezért egy idő után megtanultam nem odanézni. Arra is gondoltam, hogy a két világító festmény, amit majd arra a falra készítek, elvonja a figyelmet.

Sok-sok munka után végül ilyen lett a kifestett és kidekorált lépcsőház:

Ez a helyiség eléggé megdolgoztatott, sokat gondolkodtam rajta. A méretei tényleg elképesztőek: 5.5 méter magas és 2.6×2.6 méter alapterületű. Szeretem, hogy a széles lépcsőkön könnyen lehet közlekedni, szeretem, hogy fából vannak a lépcsőfokok és jó arányúak. Viszont a falakkal nem tudtam mit kezdeni. Hatalmasok, fehérek, magasak. (Hatalmasok és fehérek! Ehhez rengeteg munka kellett, kezdve a vezetékek kivésésével és –glettelésével. Utána kezdődött egy több napig tartó munka, amelyet a lányom csinált a barátjával, hősiesen: a falak csiszolását, beeresztését, majd festését.)

Mindezek után adta magát, hogy képeket akasszunk rájuk, de hogyan?!? Végül egy türelmes barátommal pallókból, létrákból, falapokból billegő állványzatot készítettünk és halált megvető bátorsággal felszereltünk 3 nagy méretű festményt. Reflektoros lámpákkal megvilágítottuk, jól néznek ki, és elhatároztuk, hogy soha többé nem  vesszük le onnan őket.

De valahogy elégedetlen voltam legbelül. Amikor közlekedtem a lépcsőkön, a kisebbik falat néztem csak, ahol 2 kép lógott, s ezért viszonylag „tele” volt a tér, de a másik oldal, ahol ráadásul a lépcső miatt sokkal nagyobb falfelület maradt látható, kongott az ürességtől.
Ám aztán szép lassan egyre több üvegfestmény került fel a falakra, így a lépcsőház is sokkal barátságosabbá vált.

Összességében nagyon elégedett vagyok a végeredménnyel, szeretem érezni, ahogyan az üvegfestményeim színei megtöltik a hatalmas tereket, teljesen más rezgéseket és érzéseket hoznak a kongó terekbe.

Ezen a téren keresztül közlekednek a vendégek, akik a Zuzorka workshopjaira jönnek, fel az emeltre, a padláshelyiségbe, egy tágas, világos szobába, ahová szeretettel várjuk az aktuális eseményekre a vendégeinket:

Remélem legközelebb te is a vendégem leszel!

---

Kapcsolódó termékek