Annie Sloan magyarországi forgalmazói csapatépítésen

2020 az online találkozások éve volt, szerintem az is megtanult ki és belépni egy videó beszélgetésből, aki eddig azt sem tudta, hogy létezik olyan, hogy Zoom.

Nos, mivel mi, az Annie Sloan magyarországi forgalmazói, szerte-szét az országban vagyunk, az online és telefonos beszélgetések már-már természetesnek számítanak, de ettől még a személyes találkozók már nagyon hiányoztak.

Minden évben egyszer szervezünk egy csapatépítő eseményt, amit a COVID járvány sajnos tavaly meghiúsított. Idén viszont nagyon reménykedtünk és sikerült is megszervezni! Az esemény helyszínéül a Holker műtermet választottuk, így két legyet ütöttünk egy csapásra (később láthatjátok miért).

Tündével éppen úgy teszünk, mintha nem tudnánk, hogy fotó készül 🙂

A közösség

Az Annie Sloan márka egyik nagy erőssége, hogy közösségként és nem versenytársként tekintünk egymásra. Szoktuk is mindenkinek tanácsolni, hogy keresse a hozzá területileg legközelebb eső forgalmazót. Fontosak számunkra ugyanis a személyes találkozók nem csak egymással, de veletek, hobbibútorfestőkkel is. Online vásárolni egyszerű és persze webshopunk nekünk is van, de ha betértek hozzánk a boltjainkba sokkal, de sokkal többet kaptok egy “rendelés” gomb lenyomásánál. Mindegyik forgalmazónk bútorfestő, így rengeteg gyakorlati tanáccsal tudunk szolgálni. Arról nem is beszélve, hogy boltjainkban a festékek mellett számos festett bútort is találtok, így a tanácsok és a bátorítás mellett sok-sok inspirációval térhettek haza.

A bútorfestés amellett, hogy egy hobbi tevékenység, sokunknak az egyik “szakmája” is. Bár többen másféle tevékenységgel is kiegészítjük ezt, az alkotás iránti szenvedély, ami összeköt minket. A szabad alkotás, amit az Annie Sloan krétafestékek maximálisan támogatnak és megadják a folyamatos fejlődés lehetőségét. A fejlődés motorja pedig a tudás megosztása, melynek pedig a jó közösség az alapja.

Nos hát ezen a közösségen dolgozunk folyamatosan és dolgoztunk most is. Segítségünkre volt Erdős-Tagányi Barbara, aki coachként szuper szórakoztató feladatokkal gondolkodtatott el minket számos szituációban. Természetesen nem maradhattak el a nagy beszélgetések sem a márkáról, annak jelenéről, jövőjéről.

És, ha már együtt voltunk, akkor nem is lett volna jobb alkalom egy közös fotózkodásra. Egyéni és csoportképek is készültek, melyeket szerintem majd sokunk oldalán viszontláthattok. A kényeztetés sem maradt el, Erdélyi Kitty és Dóczi Nikolett gyönyörű sminkjeit élvezhettük.

Szépülünk 🙂

Persze, ha már smink készült, akkor előkerültek a telefonok is. Kell nekünk az a profi fotós? (Kell, köszönjük Slezák Zsuzsi!) 🙂

A napot egy vacsorával zártuk, ahol pár pohár bor mellett építhettük tovább a csapatot. 🙂

Végezetül mint mindig, most is azt tudom tanácsolni, hogy keressétek a hozzátok legközelebb eső Annie Sloan forgalmazót: ITT

Kapcsolódó termékek

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

kettő × 5 =

Szendrődi Enikő vagyok, a Nemiskacat tulajdonosa, hobbibútorfestő.

Eltökélt szándékom a lelkes bútorfestők támogatása, bátorítása. Legyen szó modern vagy rusztikus felületről, teljesen kezdő vagy már gyakorlottabb haladóról, mindenki számára tartogatok új technikákat. Számtalan ingyenesen elérhető cikket, videót találsz az oldalamon. Kellemes böngészést kívánok!

Már tudod is mit fogsz festeni?

Nézz körbe a Nemiskacat webshopjában, válogass a színek között és szerezz be minden bútorfestéshez szükséges kelléket.

Nem találsz választ bútorfestéssel kapcsolatos kérdésedre?

Segítünk! Keress minket online felületeinken vagy személyesen boltunkban!

Nemiskacat boltja
2051 Biatorbágy, Csillag utca 7.
Hétfő, péntek: 9-18 óráig
Kedd, szerda, csütörtök:
9-16 óráig
Telefon: +36 23 781 345
E-mail: nemiskacat@nemiskacat.hu