Bemutatom nektek Sumisurát

A bútorfestés és a lakberendezés közel állnak egymáshoz, de van egy tényező, amely jól láható vonalat húz közéjük: a méretarány. Ne értsd félre, nem a kisbútor-nagy tér viszonyára gondolok, hanem az alkotásainkon szereplő arányokra. Azt, amit nekem néhány négyzetcentiméteren kell megoldanom egy szekrényajtón, lakberendező szemlélettel egész másképp kell átgondolni, hogy ízléses és hatásos eredmény szülessen. Mindeközben eszközeink hasonlóak, ugyanúgy a színekkel, textúrákkal játszunk.

Az eltérés persze nem ennyi, de a példa jól mutatja a két szakma kapcsolatát. Azért, hogy a bútorokon megjelenő kontraszt, színkombináció, egy-egy dekorációs ötlet ütős legyen kell egy markáns alap koncepció. Ez az, ami a térrendező művészek számára is elengedhetetlen. A lényeg a jó elképzelés, anélkül minden szétesik, és ez mindkettőnkre igaz.

A tér rendezője és a bútor alkotója – jelen esetben Sumisura dizájn műhely tulajdonosa és én – ezzel az alappal indulunk neki a szeptembernek. Egy (egyelőre még) titkos dologra készülünk, amely a Nemiskacat őszi, szezonnyitó rendezvénye lesz, de erről részletesebben pár hét múlva írok.

Partner in crime
Szeretném bemutatni a társamat e projekben. A cikkből hamar ki fog derülni, hogy a fentieken túl szorosabb alapok is összekötnek bennünket, mondhatjuk úgy, hogy közös múltunk jó néhány kanna krétafestékkel van átitatva.

Legnagyobb dobásunk a néhány évvel ezelőtti Design kiállítás volt, ahol egy igazán hatalmas teret töltöttünk ki együtt, a Chalk Paint színpaletta összes árnyalatát felhasználva.

Ő Sumisura
A név mögött Szebellédy-Samu Judit áll, profi lakberendező. Emellett egy varázsló is, mert szinte bármit képes előhúzni a cilinderéből, ha az egyediség megvalósítása a cél. Márpedig „én mindenben szeretem az egyedit” olvasható Judit oldalán.
A neve is ezt jelenti, sumisura = egyedi, méretre szabott, ide kattintva megnézheted az oldalát.

Judit tervezői ambícióit a ruhaiparban kezdte kamatoztatni, de új lakásuk építése fordulatot hozott a pályáján. Kapva kapott az alkalmon, hogy műszaki rajzolásban való jártasságát az építkezés során is alkalmazza. Ez aztán oda vezetett, hogy a lakberendező szakma megszerzése után egyéni projekteket vállalt. Megbízásról megbízásra haladt annak a célnak a mentén, hogy saját gondolatait térben meg tudja jeleníteni. Pontosan úgy, ahogy elképzelte, mivel a nem megvásárolható bútorok és dekorációs elemek számára nem jelentettek akadályt, maga gyártatta le őket.

A Chalk Paint festékek és az ő elképzeléseinek keresztmetszetében álló munkákat több látványos lakberendező projekt is fémjelzi, itt most kettőről szerenék nektek mesélni.

Fotó: www.sumisura.hu

A panelház apró fürdőszobájában egy indiai motívumokkal tűzdelt, egzotikus hangulat született. Kedvenc krétafestékünk Judit specialitásán, a 3D-s falon is megjelent, kiemelve pár részletet, de főszerepet a fürdő fókuszpontjában kapott. Egy nagyon sötét, tömör tikfából készült, gazdagon mintázott keretről van szó, amely eredeti formájában nem illett a képbe. Átalakítva, Annie Sloan Provence árnyalatával viszont igazi telitalálat, a tükör a helyiség központi elemévé vált.

Fotó: www.sumisura.hu

A második projekthez felveszem a bevezető vezérfonalát, méretet váltunk.
Egy óbudai jóga stúdióban járunk, ahol több termet, fogadó- és pihenőteret alakítottak át Judit tervei és lézervágott kiegészítői segítségével. 3D-s fal? Igen, a védjegyévé vált dekorációs elem itt okkersárga színben fogadja a látogatókat, amelyet Old white árnyalattal és némi arannyal antikolt hatásúvá tett.

Fotó: www.sumisura.hu

A közös helyiségben lévő konyhabútort pedig bátran Emperor-s Silkre festette.

Fotó: www.sumisura.hu

Sok elem fog visszaköszönni az említett munkákból friss együttműködésünkben, amely őszi debütálása miatt gőzerővel dolgozunk. Én már javában bútort festek, mert a cél nem kisebb, mint egy hatalmas lakberendezési parádé, ahol komplett enteriőrrel jelenünk meg. Mondanom sem kell, sorozatgyártott elemeknek eredeti formájukban nyomát sem leled, viszont titkos tervünk minden egyes porcikája számtalan ötletet és inspirációt rejt majd.

Judit szerint „az apró részletekben rejlik a teljesség”, ezért különleges gondossággal őrködik azon, hogy a megrendelői elvárásai minden szempontból megoldásra találjanak. Szeptemberben e precíz vonására feltétlenül számítok, a konkrét részletekkel pedig hamarosan jelentkezem!

Kapcsolódó termékek

2019-09-02T12:28:27+00:002019 szeptember 2|Blog, Bútorfestés|0 hozzászólás