Mindenek előtt boldog új évet kívánok és nagyon örülök, hogy olvasol annak ellenére, hogy tavaly nagyon elmaradtam a blog írással, de nem is akarom a bizonyítványom magyarázni, csak szeretném kicsit összefoglalni, hogy mi is történt az elmúlt hónapokban, és hogy hová is tart a Nemiskacat.

Remélem Velem tartasz.

Nemiskacat Látványműhely

Az online média gyorsabban pörgő felületein igyekszem naprakészebben ott lenni. Az teljesen világos, hogy a Nemiskacat már nem csupán hobbi bútorfestésről szóló kreatív tartalmakat nyújtó blog többé, mert már nem is lehet.. hiszen annyi minden megváltozott az indulás óta.
Hogyan is írhatnék bútorfestésről, ha az időm 80%-ban NEM bútort festek? Ez a tény borszasztóan frusztrált már egy ideje, és úgy éreztem, hogy hogyan írhatnék jó tartalmat, ha nem is azzal foglalkozom, amivel kéne?! Mivel ez elsősorban egy személyes napló, ezért úgy határoztam, hogy lerázom magamról ezeket az idegesítő elvárásokat és arról fogok írni egyszerűen, ami igazán történt velem 2015-ben.

Itt eszembe jutott egy történet, amit olvastam a neten az egyszeri halászól, s bár szakálla van, hátha valaki nem ismeri, idemásolom:

“Egy amerikai üzletember az orvosa utasítására nyaralni ment egy kis tengerparti faluba, Mexikóba. Az első reggelen, miután az irodából érkező sürgős telefonhívás után már nem tudott elaludni, kisétált a mólóra, hogy kiszellőztesse a fejét. Egy kis hajó állt a dokkban egyetlen halásszal, és a hajócskában sok nagy sárgauszonyú tonhal hevert. Az amerikai megdicsérte a mexikóinak a szép fogást.
– Mennyi időbe került kifogni őket? – kérdezte az amerikai.
– Alig valamibe – felelte a mexikói, meglepően jó angolsággal.
– Miért nem marad kinn tovább, hogy több halat fogjon? – kérdezte aztán az amerikai.
– Ennyi elég ahhoz, hogy eltartsam a családomat, és adjak néhány darabot a barátaimnak – felelte a mexikói, miközben kirakodta a halakat egy kosárba.
– De … Mivel tölti a nap további részét?
A mexikói felnézett és elmosolyodott.
Sokáig alszom, halászok egy keveset, játszom a gyerekeimmel, sziesztázok a feleségemmel, Juliával, azután minden este bebandukolok a faluba, ahol bort kortyolgatok és gitározok az amigóimmal. Teljes és tevékeny életet élek, senor.

Az amerikai nevetett, és kihúzta magát.
– Uram, én a Harvardon diplomáztam közgazdaságtanból, és segíthetek Önnek. Több időt kellene töltenie halászattal, és a haszonból vehetne egy nagyobb hajót. A megnövekedett zsákmányból pillanatok alatt további hajókat vásárolhatna. Végül egy egész halászhajóflotta tulajdonosa lenne.
Majd így folytatta:
– Ahelyett, hogy egy viszonteladónak értékesítené a fogást, közvetlenül a fogyasztóknak adná el, és így előbb-utóbb megnyithatná a saját konzervgyárát. Ön ellenőrizné a terméket, a feldolgozást és a forgalmazást. Persze itt hagyná ezt a kis parti halászfalut, és elköltözne Mexikóvárosba, aztután Los Angelesbe, végül pedig New York Citybe, ahol megfelelő menedzsmenttel működtethetné terjeszkedő vállalkozását.
– De senor, mennyi időbe kerül ez az egész? – kérdezte a mexikói halász.
– Tizenöt-húsz évbe. Maximum huszonötbe.
– És azután mi lesz, senor?
Az amerikai megint elnevette magát, és azt mondta:
– Most jön a java. Amikor az időzítés megfelelő, bejelnti a tőzsdei bevezetést, eladja a vállalata részvényeit a nagyközönségnek, és dúsgazdag lesz. Milliókat fog keresni.
– Milliókat, senor? És aztán?
– Azután nyugdíjba megy, és elköltözik egy kis tengerparti halászfaluba, ahol sokáig alszik, halászik egy kicsit, játszik a gyerekeivel, sziesztázik a feleségével, esténként pedig bebandukol a faluba, ahol bort kortyolgathat, és gitározhat az amigókkal…”

Azt hiszem értitek miről beszélek.. attól eltekintve, hogy nem vagyok olyan bölcs, mint a mexikói halász és igenis elindultam egy úton, melynek remélhetőleg az lesz a vége, hogy visszajön az az idő, amikor csak úgy, igazán a magam örömére festegethetek.

Nem szeretnék úgy csinálni, mintha ezt a részét a blogolásnak, ill. a blogolás következményének nem élvezném, sőt. Nagyon is szeretem az üzleti részt is csinálni, de bizony el kellett teljen egy kis idő, amíg igazán el tudtam fogadni, hogy egy időre félre kell tegyem a kreatív tevékenységet, és muszáj elfogadjam, hogy nem lehet csupán a határtalan lelkesedés erejével komoly céget felépíteni és össze-vissza kapkodni.

Felelősséget kell vállalni.

Döntéseket hozni.

Átlátni a folyamatokat.

Rendszert építeni és stabil alapokat.

Ez amiatt is égetővé vált, mert tavasszal meghívást kaptam Oxfordba az Annie Sloan konferenciára, és így lett a Nemiskacat az Annie Sloan márka hazai disztribútora, amire nagyon büszke vagyok és nagyon megtisztelő feladatnak tartok.

Annie Sloan és Nemiskacat

Ennek folyományaként a 2015-ös év legnagyobb sikerének azt tartom, hogy 3 új forgalmazóval bővűlt Magyarországon az Annie Sloan márka, ők pedig: Az Asztalom: Nemes-Gergely Erika, Balogh Gyerekek: Balogh Barbara és Fruzsina, Bútorfaló: Jakó Edit.

Ezen felül Romániában az Allmycrafts is megnyitotta kapuit, aki magyar és román nyelven is viszi hírét a Chalk Paint festéknek.

A képen  a Csapat látható Annie Sloan-nal középen:

Annie Sloan Stockists Hungary

Balról jobbra: Balogh Fruzsi, Nemes-Gergely Erika, Balogh Bari, Annie Sloan, Jakó Edit, Puskai Melinda

Fel kellett nőjek a feladathoz, és mindeközben rendet kellett tegyek a saját házam táján. Mivel világ életemben alkalmazott voltam, ez az év arról szólt számomra, hogy “átkattintottam az agyam” anyuka-otthon-bútortfest-kicsipénztkeres – ből igazi vállalkozóvá. Ez nemcsak egy hosszú tanulási folyamat – aminek persze nincs vége – hanem szerintem inkább gondolkodásmód kérdése volt. Tudok-e úgy gondolkodni, hogy minden, amit eddig ösztönösen csináltam tudatosítom, és ez majd hosszútávon cégértéket teremt?

Mindenek előtt szeretnék hálás köszönetet mondani barátnőmnek, Tündének, akinek a segítsége, szigorú analitikai hozzáállása, előrelátó, rendszerben történő gondolkodása és nagyon konkrét, operatív segítsége nélkül biztos, hogy most nem tartanék itt. Ő segített letenni a Nemiskacat Kft alapjait, azt, ami itt a blogon nem látszik, amiről nem is nagyon szokás beszélni: a cégalapítási teendők, az ügyviteli rendszer kiépítése, a könyvlői kapcsolattartás, az átlátható pénzügyi tervezés és még sorolhatnám. Ezeket az ő segítségével találtuk ki: egy gyesen lévő kismama és egy multicégnél dolgozó pénzügyi vezető, éjjelente pizsamában, vagy hétvégenként macinaciban. A harmadik a csapatban és másik óriási segítségem, személyes, bármikor nógatható informatikusom, a férjem. Férj biztosítja azt, hogy az infomratikai háttér mindig a lehető legköltséghatékonyabb legyen és igyekezzünk a legtöbb informatikai dolgot praktikusan, házon belül megoldani.

Ezen kívül szeretném megemlíteni Vida Ági, Gazdagmamit, akiknek szintén hálával tartozom azért, hogy a Nemiskacat ki tudta magát nőni igazi vállalkozássá. Gazdagmami tananyagokon és konferenciákon nőttem fel. Ezek a tudásanyagok tették lehetővé számomra, hogy a munkaerőpiacról való kilépés után 6 évvel és 3 gyerekkel a hónom alatt fogalmat kaptam arról, hogyan is kell elindulni a céljaim felé.  Semmi rizsa, csak a praktikum: szívből ajánlom minden hasonló cipőben járó nőtársamnak.

A nyáron kisebb ráncfelvarráson esett át a cég ügyviteli rendszere, amit hálásan köszönök Incze Katinak (Vállalkozás Katalizátor), aki Tünde barátnőm mellett képes volt a fejembe verni, hogy muszáj foglalkozzam a pénzügyekkel, bármennyire is mumus ez nekem. A vele való közös munka után végre megértettem, hogy ez az igazi növekedés záloga.

Szóval ilyen kevésbé izgalmas dolgok foglalkoztattak 2015-ben, miközben azért szépítgettem a Látványműhelyt is:

Feltöltöttem a boltot árukészlettel, Fénylabor pedig szép képeket készített róla.

Szerencsére azért festegettem is egy kicsit…

A képeken szereplő festésekről ígérem részletesen beszámolok idén, hiszen volt köztük egy-két tanulságos projekt…

A 2016-os év terveit pedig egy következő bejegyzésre tartogatom. 🙂