Gardróbszekrény a gyerekszobában

A lakásban, ahol régen laktunk, csak a gyerekszobában volt hely gardróbszekrénynek. Gondoltam, hogy ha elveszek a gyerekek szobájából, valamit adjak nekik cserébe, így született az ötlet, hogy fessek rá nekik valamit. Soha azelőtt nem próbáltam a bútorfestést, és rajzolni sem tudok olyan jól, ötletem meg pláne nem volt, hogy mit is fessek. Tudtam, hogy mit nem akarok: micimackót, némót, hamupipőkét…és társaikat. Helyette inkább valami nagyon színes mesevilágra gondoltam, bár magam sem tudtam igazán. Véletlenül bukkantam rá Halász Edit foltvarrásaira. Épp ilyet kerestem! Színes, mesés, lélekkel, örömmel teli rajzok!

A honlap bátran buzdított, hogy használjuk fel a rajzokat és alkossunk saját mesevilágot, az általa megrajzolt részletekből rakjunk össze saját jeleneteket.

A gardróbszekrény faltól falig ért, kb. 3 méter szélességben 4 nagy ajtót kellett kitöltsek rajzokkal. Ilyen lett:

Ez már a mostani változat, régen ez egy nagy szekrény volt.

Amikor elköltöztünk, magunkkal hoztuk az ajtókat -mivel a szekrény maga beépített volt- és új “vázat” készített nekik az asztalos. Most már két külön szekrényként funkcionálnak, az új helyzetben így praktikusabbnak gondoltam.

Akkoriban még nem tudtam, hogy erről írni fogok, ezért sajnos nem készültek képek az elkészítéséről, csak a végeredményről.

A készítés menete

Kértem az asztalost, hogy hagyja az ajtókat teljesen kezeletlenül. Egy művészellátóba mentem megvenni a festékeket. Ha rutinosabb vagyok, elég lett volna megvennem pár alapszínt, hogy aztán magam keverjek további színeket, de biztos, ami biztos jól bevásároltam.

Ez után az eladó közölte, hogy az úgy nem lesz jó, hogy csak rámegyek a festékkel a nyers fára, mert a fa beszívja és rengeteg festékem el fog menni…kell alapozó is. Ó, az meg micsoda?! Nos, sima fehér festék, jó a diszperzit is, az volt otthon.

Szóval:

Kinyomtattam a rajzokat, fejben összeraktam a jeleneteket: a fákat erdővé rendeztem, a házakat faluvá, de voltak kész jelenetek is, amiket egy az egyben átvettem Halász Edittől.

Az egyik kezemben a papírral, a másikban a grafitceruzával (puha ceruzát használjatok B, 2B!) átmásoltam a rajzot a bútorra. Tulajdonképpen ez a legnehezebb része az egésznek! Ha nem tudsz rajzolni, használj projektort, amivel rávetíted a bútorra és csak körbe kell másold! Én helyette sokat radíroztam!

A festés

Amikor megvolt az egész ceruzával, akkor fehér diszperzittel átfestettem a rajzokat, de csak ott, ahol tudtam, hogy át fogom színezni. A hátteret meg akartam tartani az eredeti fenyő színűnek. Egy helyen elszúrtam, ezen a képen van: (Kíváncsi vagyok, észreveszitek-e? A cikk végén megmondom, hol van.)

A festéket a tubusból festőpaletta híján egy közönséges hungarocell tálcára nyomtam – amiben az előre csomagolt húst árulják-, mindig csak egy keveset, és kicsi vízzel hígítottam. Itt két hibát követhettek el: vagy túl sűrű a festék, és akkor nehéz vele dolgozni, mint itt:

Nézzétek a baloldali fákat. Ezeket festettem legelőszőr. Nem higítottam eléggé a festéket, túl vastag lett, nem csúszott az ecset a fán.

Vagy túl híg a festék és a vékony vonalaknál, széleknél megfolyik: jobb felső kacskaringó.

Ahol a festék világos, ott látszik a ceruza. Engem annyira nem zavar. Amúgy nem tudom mi lenne rá a megoldás?

Azért remélem látjátok a fejlődést! Ez a madárka sokkal árnyaltabb lett, mint az elején a fák! Nemhiába, gyakorlat teszi a mestert!

Persze vannak szarvashibák is:

A királykisasszony mindkét karja ugyanabból az oldalából indul ki. Vicces. 🙂

Amikor készen lettem, az asztalos visszavitte az ajtókat a műhelyébe és lelakkozta!

Összesen 4 hónapig dolgoztam rajta, és mindenképpen szeretném megköszönni Apukámnak és Ica Mamának, hogy jöttek vigyázni az unokájukra, hogy elkészülhessen a “nagy mű”! Köszönöm Család!

Ui.: A rózsaszín ház és a lila ház teteje közötti rész fehér! Lehet, hogy a képen ez annyira nem látszik, de legalább végigolvastad a cikket!

Ha szeretnél még több képet látni a gardróbszekrényről, kattints ide.

Hozzászólások

  1. Szia! Azért latszik a cerka, mert nem kontúroztál. Feketével végig kellene menni mindenhol. Elég sok mindent festettem már saját részre, ha kikontúrozod sokkal szebb lesz. üdv.: A.A.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

három × öt =

Szendrődi Enikő vagyok, a Nemiskacat tulajdonosa, hobbibútorfestő.

Eltökélt szándékom a lelkes bútorfestők támogatása, bátorítása. Legyen szó modern vagy rusztikus felületről, teljesen kezdő vagy már gyakorlottabb haladóról, mindenki számára tartogatok új technikákat. Számtalan ingyenesen elérhető cikket, videót találsz az oldalamon. Kellemes böngészést kívánok!

Már tudod is mit fogsz festeni?

Nézz körbe a Nemiskacat webshopjában, válogass a színek között és szerezz be minden bútorfestéshez szükséges kelléket.

Nem találsz választ bútorfestéssel kapcsolatos kérdésedre?

Segítünk! Keress minket online felületeinken vagy személyesen boltunkban!

Nemiskacat boltja
2051 Biatorbágy, Csillag utca 7.
Hétfő, péntek: 9-18 óráig
Kedd, szerda, csütörtök:
9-16 óráig
Telefon: +36 23 781 345
E-mail: nemiskacat@nemiskacat.hu