“A közösségnek szüksége van Rád!” – #25 Annie Sloan Project

” A közösségednek szüksége van Rád!” – ezzel a hangzatos mondattal kezdtünk el a múlt héten egy új Annie Sloan kampányt. Én nagy várakozással és izgalommal nézek elébe, mert szeretném igazi tartalommal megtölteni ezt a jól hangzó mondatot. Egyrészt azért, mert ismerem Annie Sloant személyesen és tudom, hogy milyen sallangmentesen és egyszerűen hisz abban, hogy minden jó kezdeményezés mozgatórugója egy egyén, vagy egy egészen kis közösség, ahogyan ő maga is egészen kicsiben kezdte a bútorfestős üzletét Oxfordban. Persze nyílván ez egy marketing kapmány, melynek az a célja, hogy minél többen megismerhessék a világon, így kishazánkban is az Annie Sloan “élményt”, de azt szeretem ebben a cégben, hogy ennek a kifejezésére igazán nagyszerű és használható ötleteik vannak.

A mostani kampány lényege dióhéjban annyi, hogy benevezheted egy átalakító/felújító versenybe a kedvenc közösségi helyed. Lehet ez egy könyvtár, egy múzeum, egy közösségi ház, egy klubhelyiség… a lényeg, hogy egy közösség együttesen használja és legyen ötleted arra, hogy hogyan frissítenéd fel Annie Sloan festékekkel, és ha nyertek, neked és a közösségednek együtt kell megcsinálnotok.
Ehhez kijelölik neked segítségül a legközelebbi Annie Sloan forgalmazót és kapsz egy csomó Chalk Paint ™ festéket, ecsetet és amire csak szükségetek lehet.

Ez a kampány bevezető videója, ahol Annie és a Csapat átfestette és kicsinosította a helyi közösségi ház egy termét.

Nagyon örülök, hogy már az első napokban találtam Magyarországról pályázót, Csizmadia Gabi jelölte a helyik közösségének játszószobáját.

Egy másik, amit szeretnék kiemelni Józsa Borbála jelölése, aki így ír tervezett átalakításukról:

“Szeretnénk régi padokat, szószéket és lámpákat találni a templomunknak és Chalk Paint festékkel festeni, hogy barátságos, szeretetteljes, otthonos légkört sugározzon. Kápolnásnyék Magyarország szívében, a Velencei Tó partján fekszik, turisztikai központ, és templomunk ezzel a megújulással olyan látványosság lehetne a régióban, ami nem csak a templomba vágyókat vonza. Szeretnénk, hogy gyülekezetünk bővüljön és mások is megnyugvást, útmutatást találjanak itt, hogy a jövőben zarándokhely, esküvői helyszín, valamint turisztikai célpontja is lehessen a falunak.

Támogatásukkal hozzájárulnának gyülekezetünk templomának teljes arculatváltásához, ezzel gondolkodásmód váltáshoz. Településünkön olyan társadalmi folyamatokat indítanánk el, melyre nagyon régóta szükség lenne, esztétikai, erkölcsi, hitbéli, társadalmi, szociális és turisztikai szempontból is!”

Nagyon drukkolok nekik!

Te milyen közösségi hellyel pályáznál?

Jelentkezni ITT tudsz!

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenkilenc − tizenhét =

Szendrődi Enikő vagyok, a Nemiskacat tulajdonosa, hobbibútorfestő.

Eltökélt szándékom a lelkes bútorfestők támogatása, bátorítása. Legyen szó modern vagy rusztikus felületről, teljesen kezdő vagy már gyakorlottabb haladóról, mindenki számára tartogatok új technikákat. Számtalan ingyenesen elérhető cikket, videót találsz az oldalamon. Kellemes böngészést kívánok!

Már tudod is mit fogsz festeni?

Nézz körbe a Nemiskacat webshopjában, válogass a színek között és szerezz be minden bútorfestéshez szükséges kelléket.

Nem találsz választ bútorfestéssel kapcsolatos kérdésedre?

Segítünk! Keress minket online felületeinken vagy személyesen boltunkban!

Nemiskacat boltja
2051 Biatorbágy, Csillag utca 7.
Hétfő, péntek: 9-18 óráig
Kedd, szerda, csütörtök:
9-16 óráig
Telefon: +36 23 781 345
E-mail: nemiskacat@nemiskacat.hu