Lezárult az Alkotó Energia 2016. pályázat

Az Alkotó Energia pályázat az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. országosan  meghirdetett megmérettetése kifejezetten DIY (Do It Yourself! – Csináld magad!) alkotók számára, amellyel célja, hogy elősegítse és népszerűsítse a meglévő értékek megőrzését, ezzel pedig a környezettudatosságot és a potenciális hulladék mennyiségének csökkentését.

(Ha felmerül bennetek, hogy hogy jön össze az atomenergia, Paks és a környezettudatosság, olvassátok el zsűritársam Bardócz Évi posztját ITT.)

Díjátadó

A díjátadóra szombaton, 2017.február 25-én került sor, ahol ünnepélyes keretek között adtuk át a díjakat. Sajnos a zsűriből egyikünk sem annyira exhibicionista, hogy felvállalt volna egy szóbeli értékelést ott a nagyérdemű előtt, ezt én kissé szégyellem, megérdemeltétek volna, ezt pótlandó született ez az írás. bocs, hogy hosszú lesz, tudom, rövidebb lett vona ott elmondjam

Én személy szerint rendkívül hálás vagyok a szervező, a Paksi Atomerőmű marketing részlegének, kiemelten Iványi Krisztina, kommunikációs tanácsadónak az ötletért, és Kanczler-Thuróczy Zsuzsi, térségi szakértőnek, akik végig velünk voltak, fogták a kezünket és operatíve rengetek munkát áldoztak a projektre. Az ötlet Krisztináé, aki maga is lelkes alkotó ember,  blogján követhetitek háza alakulását (katt. a linkre) és aki már évekkel ezelőtt szívügyének érezte felkarolni a bútorfestést, bútorátalakítást  hobbi szinten művelő – egyre  duzzadozó – közösséget. Ennek az eredménye ez az országos pályázat, melyre a zsűri tagjait is ő válaszotta ki…

Festékforgalmazók, ha találkoznak

Ami szerintem kimondatlanul is igazán izgat benneket, az az, hogy “Úristen, mi lesz ha találkozik Enikő, a Kmetyó Kriszti és Kepes Hédi…”, akik ugyebár konkurens festékmárkák forgalmazói, és pontosan ugyanarra a szűk célcsoportra lőve próbálnak boldogulni ezen a speciális piacon. Nos, meg kell nyugtassak mindenkit, köszönjük szépen, jól vagyunk!  Mi mindannyian azért dolgozunk, hogy nektek, felhasználóknak a lehető legjobb élményt tudjuk nyújtani, természetesen mindenki a saját stílusában, lelkesedésével, tudásával.

A személyes találkozás is nagyon jó hangulatban telt, miután az Alkozó Energia weboldal zsűriző felületén még otthon csücsülve 1-10-ig pontoztuk az összes beérkezett pályázatot (kb. 1800 db),  majd a pontszámok nyomán kialakult 200 legjobb pályázat kiemelt elbírásálása egy szép téli napon összeültünk Pakson a Látogatóközpontban. Egy darabig elég hatékonyan dolgoztunk, simulékony egyetértésben. Minden kategórában összesen 9 alkotást díjazhattunk (osztott első, második, és harmadik helyezett), a neheze ott kezdődött, amikor egy kategóriában a 9 helyre  maradt kb. 30 alkotás.

Ebből a 30-ból kiválasztani azt a 9-et, amit végül díjazásra emeltünk nagyon nehéz volt. Nagyon sok szép alkotás került be a finisbe, amikért sokszor vérzett a szívünk, de nagyon szigorúnak kellett legyünk, így ha már csak az egyinkünk döntött úgy, hogy neki nem annyira tetszik, sajnos ez már elég volt ahhoz, hogy kitegyük a 9-ből. Tehát az első kilencbe tényleg olyan alkotások kerültek, amik mind az ötünk szerint megérdemlik, hogy ott legyenek. Ezt követően szortíroztuk szét a leges-legjobbnak (nem minden kategóriában volt 9 db) ítélt alkotásokat konkrétan a helyezések között.

Mielőtt rátértnék egyenként a helyezett alkotásokra szeretném elmondani, hogy NEM díjaztuk a bútorrestaurátorokat, pedig érkezett pár pályamű, valószínűleg ők most csalódottak, lehet joggal. Ez így most nagyon szigorúan hangzik, de ennek az az oka, hogy egyöntetűen úgy gondoltuk, hogy ez egy hobbistáknak szóló pályázat, “Csináld magad!” alkotók számára, és ennek a szemléletnek a lényege, hogy nem az eredeti állapotot állítjuk vissza, hanem kihozunk a tárgyból valami mást, valami eltérőt, valami meglepőt.

A másik, hogy rengetek pályázat érkezett, melyben háztartási hulladékból készítettetek valamilyen nem használati, hanem jópofa dísztárgyat, amit sajnos egyik kategóriába sem tudtunk igazán értékelni. Ezen Krisztináék még dolgoznak, a pályázat 2017-es folytatásában kitűznek további kategóriákat is, hogy ezen alkotások is értékelhetőek legyenek.

Alkotások

Most következzenek az alkotások, elsőként az első, a Bútorfestés, bútorfelújítás kategóriában.

Ez volt a legerősebb mezőny, senki ne csüggedjen, ha nem ért el helyezést, 30 fölött volt azon pályaművek száma, amiket simán díjaztunk volna bármiféle sorrend kialakítása nélkül. Sokszor azért ejtettünk ki – a muszájon kívül – egy-egy bútort a 9- ből, hogy különböző technikák is helyet kapjanak, vagy, hogy ne legyen pl. két retro bútor stb.

Lévainé Erdős Tünde festett asztalát kapásból mindenki az első helyre tette, ez nem volt kérdés.

alkotó energia pályázat

Annak ellenére, hogy az értékelési szempontok között a “tálalás módja”, tehát a szép fénykép és az illő környezetbe helyezés sokat nyomott a latban, Tünde esetében még ennek hiányától is eltekintettünk, annyira szép, ízléses és stílusos a munkája. (természetesen kézi festést láthattok) Reméljük a készülő albumba egy méltóbb fotó fog bekerülni erről a gyönyörű festett asztalról.

Bachát Emese foteljénél viszont a profi fotó volt az első, amin megakadt a szemünk, de elolvasva a kivitelezést is láttuk, hogy rengeteg munkát ölt bele és a végeredmény izgalmas, bátor és nagyon stílusos lett!

alkotó energia pályázat

Jóvér Andrea munkáját én a webes felületen 10 ponttal jutalmaztam, majd mondtam a lányoknak, hogy Andrea a kolléganőm  (a Nemiskacat Kft bútortuning részlegének operatív menedzseri feladatait látja el), meglehetősen részrehajló vagyok, lévén mindhárom bútort, mellyel Andrea erre a pályázatra nevezett láttam élőben is, és elájultam, olyan szépek. Így itt kettőt hátraléptem, hogy Andrea végső helyezését a többiek dönthessék el.

alkotó energia pályázat

Pápai Pici munkássága ezekben a körökben igencsak megosztó, nekem személy szerint nagyon tetszik, amit bútortuning álnéven csinál a bútorokkal. Nagyon kevés embernek van bátorsága, hogy igazán merje kiélni kreativitását, Pici nem egy keretek közé szorítható ember, én mellette tettem le a voksom; a többieknek is tetszett. Sajnos a díjátdóra nem tudott jönni, ezúton is gratulálok és üdvözlöm!

alkotó energia pályázat

Erényi Zsuzsa kiskomódja a retró bútorok között is egy kiemelkedőbb átalakítás volt, ezért neki is ítéltünk egy második díjat.

alkotó energia pályázat

A kövekező 2. helyezet Zádori-Nagy Gabiról annyit kell tudni, hogy ketten alkotját az Indigó Design Műhelyt, és kolléganője Kulcsár Gabriella, már nyert egy bútorfestős pályázatot ezzel a komóddal , így látszólag elég sikeresek ebben a műfajban, pedig a bútorfestés nem tartozik a fő tevékenységeik köré. A két Gabriella sikerét szerintem sajátos design látásmóduk adja, hogy minden amihez nyúlnak, azt jó stílusérzékkel teszik, figylenek a színek az arányok harmóniájára, és ők sem félnek egyedi, nem megszokott, bátor megoldásokat alkalmazni, mint ahogy azt Gabi ennél a bútornál tette. Elsőre elnyerte a zsűri tetszését.

alkotó energia pályázat

Bardócz Évi (zsűri), Zádori-Nagy Gabi és én
Bardócz Évi (zsűri), Zádori-Nagy Gabi és én

A 3. helyezettek között Százi Ildikó érdekes technikájával érdemelte ki a helyezést. A népi nekem egyébként is szívem csücske, ez most találkozott a többiek ízlésével, így Ildikó üvegmozaikkal kirakott beregi keresztszemes motívumát nagyon szépen kivitelezett alkotásnak értékeltük.

alkotó energia pályázat

Nagy Viktória bőrrel és szegecsekkel komódját is nagyon szerettük, az anyaghasználat és a kivitelezés kreatív módja méltán emelte őt is a díjazottak közé.

alkotó energia pályázat

Csók-Gyöngy Tímea több bútorral is indult, mindenképpen szerettük volna díjazni, nagyon szépen fest kézzel és bátran ötvözi a technikákat, most ezt a bútorát választottuk díjazottnak. Nagyön örülök, hogy bent maradt a 9-ben, bármelyik más bútorát is választhattuk volna, nagyon jó érzékkel fest és újít fel bútorokat.

alkotó energia pályázat

A Bútor- és használati tárgy-készítés, funkcióváltás kategóriának nagyon erős élmezőny volt, itt főleg a férfiak ragadták magukhoz a népszerűséget.

Tőzsér Csaba trabant-kanapéját teljes egyetértésben, vita nélkül tettük az első helyre!

alkotó energia pályázat

Hasonlóképpen Varga Márton blutooth rádióit is kapásból ide soroltuk. Márton több tárgyat is beküldött, nem volt jelentősége melyiket válasszuk, az ötlet önmagában is nagyon jó,  a profi kivitelezésért és az ízléses fotókért pedig külön dícséret jár. Weboldalán megnézhetitek a többi rádiót is.

alkotó energia pályázat

A többiek nevében is bátran állíthatom, hogy Aczél Tamás konyhabútorát nem a kék színe miatt szerettük, hanem önmagában az a tény, hogy két ilyen szinte értéktelen bútordarabból fabrikált beépített konyhabútort, megspórolva ezzel több százezer forintot, már értékelendő. Nagyon szépen összehozta az illesztéseket, szép a kivitelezés. Remélem, hogy Tamás – értve a viccet – a kapott ajándékutalványok láttán kicsit körbenéz a “festék piacon”, milyen egyéb színek is kaphatóak. 🙂

alkotó energia pályázat

Jónás Zita pályaműve erősen megosztotta a zsűrit, mert Zita rönkasztalból készített rönkasztalt.  Engem abszolút meggyőzött, én mellette tettem le a voksom, és nem is lehetne rövidebben és frappánsabban megfogalmazni, hogy miért, mint ahogy azt Zita tette a saját pályázatának címében: kocsma könyöklőből design dohányzóasztal, lássuk be, van különbség. Egyszerűt alkotni a legnehezebb, sok múlik az eltalált arányokon. Amúgy külön felhívnám a figyelmet a háttérben látható enteriörre.

alkotó energia pályázat

Herbály István éjjeliszekrényből átalaíktott kézmosójának történetét többen is meghatódva olvastuk, egyöntetűen a díjazottak között szerettük volna látni ezt a kedves bútordarabot.

alkotó energia pályázat

Sinkovits Milán pályázat is kissé megosztotta a zsűrit. Őszintén szólva inkább a lakást értékeltük összességében, hiszen Milán is több pályaművet is beküldött, és persze a képeken látszódott, hogy ugyanarról a lakásról van szó. Végül pályaművei közül ezt az asztalt díjaztuk.

alkotó energia pályázat

Sok lámpa átalakítás érkezett, nehezen tudtunk választani, végül ez a trombita lett a favorit Mogyorósi Judittól.

alkotó energia pályázat

A trombita lámpa mellett pedig díjaztuk Belső Peti tervező bicikli lámpáját is, aki biciklik iránti határtalan lelkesedését, profi kivitelezéssel párosította, majd megspékelte kiváló marketinggel, így született az Indusrtial Kid. Honlapján rendelhetőek ezek a klassz bicikli lámpák!

alkotó energia pályázat

Icsu Renáta ágyátalakítása is lenyűgözött minket ötletével, egyszerűségével és kiváló stílusérzékkel megáldott színválasztásával. Renáta egy régi ágy végeit hasznosította újra polcként.

alkotó energia pályázat

A Használati és egyéb kisebb tárgyak dekorálása, díszítése kategóriát valamiért nem szerettük annyira…. itt nem találtunk olyan sok díjazásra érdemes pályázatot, nem is használtuk ki teljesen lehetőségeinket, itt helyezettenként két pályázatot díjaztunk.

Kiemelkedően és mindenki által egyöntetűen az első helyre soroltuk Kovács Andrea asztalát. Alkotása teljesen egyedi, soha még hasonlót sem láttam előtte. Azt hiszem igazán erről szól a DIY, olyat alkotni, ami tényleg személyes és egyedi, hiszen ez az asztal ebben a formában a Kovács Családnak érték, de nekik felbecsülhetetlen! Nagyon örülök, hogy Andrea nevezte ezt az asztalt, nagyon tetszett mindnyájunknak.

alkotó energia pályázat

Abuczki Zsolt autóját elsőre nehezen értelmeztem, aztán a leírás elolvasása után döbbentem rá, hogy milyen aprólékos munkával, innen-onnan összeszedett kacatokból, melyek minden bizonnyal a kukában landoltak volna, építette meg makettjét.

alkotó energia pályázat

Miskolczi Martinát én személy szerint nagyon szerettem volna díjazni, mert régóta figyelem, hogyan fest bútorokat. Azt hiszem, hogy bútorfestés kategóriában sajnos a bútora kiesett a kilencből, így nagyon megörültem, amikor végül is ebben a kategóriában is nevezett, és rózsás transzfer ill. kézi festés dekorációjával bejutott a díjazottak közé. Martina bátran nyúl a gazdag túldíszítettséghez, bútorai barokkosan túlfűtöttek, sokszor aranyozottak, használ dekupázs és transzfertexhikát is, mégis mindezt valahogy nagyon szép egyensúllyal teszi, és bútorai abszolút illenek a környezetükbe. Nézzétek meg Martina blogját ITT.

alkotó energia pályázat

[/fusion_builder_column][fusion_builder_column type=”1_1″ background_position=”left top” background_color=”” border_size=”” border_color=”” border_style=”solid” spacing=”yes” background_image=”” background_repeat=”no-repeat” padding=”” margin_top=”0px” margin_bottom=”0px” class=”” id=”” animation_type=”” animation_speed=”0.3″ animation_direction=”left” hide_on_mobile=”no” center_content=”no” min_height=”none”]

Miskolczi Martina és én
Miskolczi Martina és én

Nagy Kaludiát régóta ismertem, mint grafikus alkotót, kapóra jött neki most ez a pályázat, hiszen ő pont használati tárgyakat dekorál pirográf technikával, nagyon szeretjük egyedi, felismerhető és kedves rajzaiért! ITT tudjátok megvásárolni alkotásait.

alkotó energia pályázat

Molnár Andreát újraértelmezett földgömbjét 3. hellyel jutalmaztuk az ötletért és a szép kivitelezésér, Bogdányi Zsolt kerti manó házikójában pedig a befektettt aprólékos munkát értékeltük, képzeljétek, még világítás is van benne. (kép lejjebb)

alkotó energia pályázat
alkotó energia

Balogh Anikó hétvégi házát szeretném még megmutatni, aki nagy örömünkre a Fabro Stone különdíját kapta. Anikóék egy mindössze 28nm-es régi présházból alakítottak ki kikapcsolódásra való helyiséget maguknak, sok-sok munkával és ízléssel, Anikó nem először nyert díjat ezzel az átalakításával – ITT olvashattok róla bővebben -, gratulálunk neki is!

alkotó energia pályázat

Éééééés tátátátám! Az én különdíjamat pedig Kovács Zsófi érdemelte ki, a bútor átalakításáról szóló beszámolót részletesen a www.anniesloan.hu oldalon elolvashatjátok!

Kovács Zsófi és én
Kovács Zsófi és én
alkotó energia pályázat

Szívből gratulálok a nyerteseknek és a nem nyerteseknek egyaránt, hiszen nagyon apró dolgokon múlt, hogy valaki a díjazottak közé került vagy sem, és ezzel nincs is vége a törénetnek, mert a nagy sikerre való tekintettel 2017 év végén is indul a pályázat, úgyhogy lehet izzítani az ecseteket!

Még mielőtt ennyire előre szaladnánk, hamarosan indul az ez évi következő kör, vagyis a KÖZÖNSÉGSZAVAZÁS a facebookon, érdemes figyelnetek az Alkotó Energia weboldalát.

Hajrá hobbi bútorfestők!

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenhárom + tizennégy =

Szendrődi Enikő vagyok, a Nemiskacat tulajdonosa, hobbibútorfestő.

Eltökélt szándékom a lelkes bútorfestők támogatása, bátorítása. Legyen szó modern vagy rusztikus felületről, teljesen kezdő vagy már gyakorlottabb haladóról, mindenki számára tartogatok új technikákat. Számtalan ingyenesen elérhető cikket, videót találsz az oldalamon. Kellemes böngészést kívánok!

Már tudod is mit fogsz festeni?

Nézz körbe a Nemiskacat webshopjában, válogass a színek között és szerezz be minden bútorfestéshez szükséges kelléket.

Nem találsz választ bútorfestéssel kapcsolatos kérdésedre?

Segítünk! Keress minket online felületeinken vagy személyesen boltunkban!

Nemiskacat boltja
2051 Biatorbágy, Csillag utca 7.
Hétfő, péntek: 9-18 óráig
Kedd, szerda, csütörtök:
9-16 óráig
Telefon: +36 23 781 345
E-mail: nemiskacat@nemiskacat.hu