Mi az a Chalk Paint? És kicsoda Annie Sloan?

A chalk szó magyarul azt jelenti kréta, ezért amikor én először találkoztam ezzel a kifejezéssel, hogy chalk paint (jelentése: kréta festék), azt hittem, hogy ez ugyanaz, mint az a fekete táblafesték, amire krétával lehet írni, csak színesben, vagyis sokféle színben.

Nem kellett sokáig utána olvassak, amikor kiderült számomra is, hogy erről szó nincs!

A Chalk Paint jelentése

A Chalk Paint tehát nem összekeverendő a chalkboard paint-tel (jelentése: krétatábla festék), ami tényleg az a feketeke (vagy zöld) festék, amivel a suliban lefestik a táblát, hogy írni lehessen rá. (A lányom most elsős, és fehér táblájuk van, amire filccel lehet írni, lehet már nem is létezik az a bizonyos fekete… ?!)

Annie Sloan Chalk Paint

Annie Sloan pedig egy hölgy Nagy-Britanniából, aki körülbelül 20 évvel ezelőtt kitalálta – jobban mondva – feltalálta ezt a festéket, amit így nevezett el: Chalk Paint. Ez azóta védett márka, és azért nevezte így, mert száradás után olyan matt, mint a kréta. Én nem is szoktam lefordítnani, vagy úgy emlegetem, hogy Annie Sloan Chalk Paint festék, vagy esetleg úgy rövidítem, hogy ASCP, de általában mögé rakom, hogy festék.

Krétafesték

Ritkán csak úgy hívom, hogy krétafesték, ha olyannal beszélgetek, aki már “képben van”. Ez azért lehet megtévesztő, mert amióta Annie Sloan kitalálta ezt a festéket, léteznek más márkájú chalk paint festékek is, sőt a chalk paint festéket otthon, magunk is elkészíthetjük, erre számos receptet, leírást találhatunk az interneten, ha nagyon keressük.

Persze, ahogy túrórudi és túrórudi között is van különbség – egyeseknek ugye a piros pöttyös az igaz -, úgy chalk paint és Chalk Paint között is bizonyára van különbség, én egyelőre azt próbáltam, amit Annie Sloan talált ki, úgyhogy erről tudok beszámolni.

Ez itt példásul az Emperor’s Silk nevezetű piros árnyalat.

Annie Sloan Chalk Paint festék

Az Annie Sloan Chalk Paint

A festékről röviden annyit kell tudni, hogy vizesbázisú, természetes alapanyagokból készül, környezetbarát, szagtalan, nagyon alacsony VOC értékkel (illékony szerves vegyület-tartalom).

Meglepően egyszerű használni, általában semmiféle előkészítést nem igényel a felület, amire kenjük, legyen az fa, fém, műanyag, textil, agyag, bármi.

Minden csiszolás nélkül kenheted a bútorodra, lefestheted vele a falat, a plafont, a fotel kárpitját, színezhetsz vele függönyt.

Annie Sloan chalk paint festék

Használni ezt a festéket nem csupán annyit jelent, hogy kipróbálsz egy másmilyen festéket, hanem jelenti a magát a technika elsajátítását, ahogyan Annie Sloan használja azt. Ez merőben eltér a hagyományos használattól. Mit értek ez alatt? Ha a kereskedelemben kapható szokásos festékeket használod vannak szabályok, amiket érdemes betartani, mint például, hogy előtte alaposan megcsiszolod a bútort szálirányban, alapozófestéket használsz, egyenletesen kened a festéket, hogy ne látszódjanak az ecsethúzások, sokáig hagyod száradni és még sorolhatnám.

A Chalk Paint használatával eldobhatsz minden konvenciót!

Amikor a képen látható piros asztalt festettem, nagyon nehezen tudtam “ledobni” magamról ezeket a szabályokat!

Annie Sloan Chalk Paint festék

Pedig a Chalk Paint festék pont arra való!

Miután hazaérsz a munkából, és van még két órád vacsoráig, simán leterítesz az előszobába egy kartont, ráállítod a kiskomódot, lefested Chalk Paint festékkel, és amikor mész aludni már vissza is teheted az ágyad mellé.

Számomra a legnagyobb felfedezés, ami miatt tulajdonképpen ráakadtam külföldi honlapokat olvasgatva a festékre, az az antik hatás elérése a bútorokon, mint itt a képen.

Annie Sloan chalk paint festék

Mindezt otthon, házi körülmények között.

Én is még csak most ismerkedem a festékkel, tavasz óta használom, és nagyon megszerettem. Vettem egy könyvet is a sok közül, amit Annie Sloan írt az évek alatt. Konkrét átalakítások vannak benne, lépésről lépésre.

Annie Sloan könyv

Annie Sloan színpalettáját a 18. és 20. századi dekoráció és design ihlette, de Te bátran keverheted a színeket, lehet kísérletezni a textúrákkal, a világos és sötét színű viasszal, és ki lehet próbálni rajta különböző bútordekorációs technikákat a whitewash-tól, egészen a stencilezésig.

Chalk Paint festékkel festett felületek

Ezeket mind ezzel a festékkel készítettem.

Annie Sloan chalk paint festék

Ez a festék hihetetlen szabadágot ad a hobbi bútorfelújításhoz, és nagyban serkenti a kreativitást!

Bátran lehet vele kísérlezetni, ha elrontod a bútorod, bármikor csiszolás nélkül újrafestheted azt, könnyen javítható. Számomra egy bútor átfestése sok előkészületet jelentő dolgot jelentene, de Annie Sloan videóit, és a festékével átalakított bútorokat nézegetve az interneten ez nagyon könnyűnek tűnik, az ember szárnyakat kap, és legszívesebben már holnap nekiesne valamelyik unalmas bútorának.

Ha többet szeretnétek tudni róla és a festékéről, ezt a videót ajánlanám a figyelmedbe elsőként.

A festék beszerzése egyelőre csak külföldről lehetséges, Magyarországon sajnos nem kapható.

A padláson sorban várnak a bútoraim, amiket ezzel a festékkel szeretnék lefesteni, úgyhogy lesz még sok-sok leírás és további tapasztalatok a festékről, és használatáról.

Hozzászólások

  1. Szia!
    Honnan tudok rendelni Annie Sloan Chalk paint festéket, és viaszt?
    Válaszodat előre is köszönöm,
    Paulina

  2. Kedves Enikő!
    Az egyik bejegyzésedben olvastam, hogy textilre is lehet vele festeni. Próbáltad már? Nem mered meg tőle az anyag? Esetleg meg tudnád írni, hogy mennyibe kerül a kicsi és a nagy festék?
    Üdv: A.A.

  3. Kedves Enikő!
    Még nem nagyon tudok kiigazodni, kicsit még új nekem a blog..:( Nem tudom hová írhattál nekem.. Lenne rá lehetőség, hogy e-mail címemre elküldöd? zitapauli@hotmail.com
    Előre is köszönöm!
    Paulina

  4. A e-mail címedre, de azt hiszem elírtam a neved Paulina… ne haragudj.Remélem megtalálod a levelet! 🙂 üdv Enikő

  5. Kedves Enikő!
    Egy hatalmas műbőr ülőgarnitúrát szeretnék átfesteni Ascp-tel. Mi a véleményed, működhet? Hogy becsüljem meg a szükséges festékmennyiséget? Rendelésben esetleg tudsz segíteni?
    Előre is nagyon köszönöm,
    Fernanda

  6. Szia!

    Most olvastam ezt a cikkedet és nagyon feleltette az érdeklődésemet ez a festékcsalád. Tudsz esetleg segíteni, hogy honnan lehet rendelni stb.? Segítségedet előre is köszönöm!!! Mosollyal: Bianka

  7. Kedves Enikő! Az éjjeli szekrény antikolásodtól felvillanyozódtam, mert Én is nagyon szeretném az évek óta őrizgetett családi bútorainkat ilyen technikával antikolni. Én is azt szeretném kérdezni, hogy honnan lehet rendelni az Annie Sloan termékeket és milyen árfekvésűek? Válaszodat előre is köszi! Üdv! Annamari

  8. Szia Enikő! Köszi! Azonnal feliratkoztam, és annak kapcsán is kérdeztem.:-)) Remélem megkaptad. Amióta láttam és olvastam a festésedet azóta olyan izgalomban vagyok, hogy pl. tegnap este nem tudtam elaludni, mert gondolatban festettem a komódomat:-)))) Üdvözlettel: Tóth Annamari

  9. Kedves Enikő,
    A tanácsodat kérném. Még sosem használtam ASCP festéket, de most erősen elgondolkodtam rajta a következők miatt. Egy egyszerű, sima felülető IKEA-s kisbútort szeretnék atfesteni. Lecsiszoltam, lealapoztam, az alapozot is kicsit lecsiszoltam, majd lefestettem Tikkurila Empire festekkel. A festes nem igazan sikerult, nagyon foltos lett, illetve a színe sem tetszett. Miutan ez a réteg megszáradt, finoman megcsiszoltam és lefestettem egy kicsit sötétebb színű akrylfestekkel. Ez már kicsit jobban fed, de még mindig foltos, csúnya az egész festés. Nem tetszik és el is ment a kedvem az egész festéstől. (Nincs kedvem megint lecsiszolni az egészet és előről kezdeni az egészet.) Kérdezem, hogy erre megoldás lehet a ASCP festék? Ha ráfestek, akkor eltűnik ez a foltosság és teljesen befedi a bútort? És a ASCP festék csak antikolt hatáshoz való? Nem régies hatást szeretnék elérni, de nem is tükörfényes felületet. Válaszod amiatt segítene nagyon, mert feleslegesen nem szereznék be ASCP festéket, ha ez sem segít nekem a kívánt állapot elérésében.
    Válaszodat köszönöm,
    Zsuzsi

  10. Kedves Zsuzsi! Azt hiszem, hogy így látatlanból elég nehezen tudok ez ügyben tanácsot adni. Úgy tudom, hogy a Tikkurila Empire egy jó minőségű festék, szép eredményt kellett volna elérj vele, csiszoltál, használtál alapozó, nem is értem miért lett foltos… A Chalk Paint™ nem egy olcsó festék, ezért valóban felesleges lenne beruházni még erre is, már így is valószínűleg eleget költöttél rá… Kérlek írj egy e-mailt a nemiskacat@nemisakcat.hu-ra és elmondom részletesebben, hogy a Chalk Paint™ festékkel milyen hatásokat lehet elérni. Üdv Enikő

  11. Szia!

    Szeretném a segítségedet kérni a következőben.
    Egy barátom ajánlására elkezdtem lefesteni kisfiam enyhén kopott fa ágyát.
    Neki maradt Annie Sloan festéke és a hozzá való wax.
    Nagyon tetszett, hogy még én is egyszerűen átfestettem, de a waxolásnál vettem észre, hogy ez a festék nagyon sérülékeny. Most elakadtam és utána olvastam magyar oldalakon. Így jutottam hozzád.
    Szóval szuper, hogy teljes mértékben gyerekbarát, de nem szerettem volna, hogy antikolt hatású legyen az ágy, emiatt kérdezném, hogy szerinted a waxolás után átkenhetem egy tartósabb hatást eredményező lakkal? Illetve tudnál nekem ajánlani ehhez terméket?

    Nagyon köszönöm előre is, Anikó

  12. Kedves Anikó! Igen,átkenheted, sima vizesbázisú lakkal, de ha jól waxoltál, vékonyan, jól beledolgozva, a felesleget mindig visszatörülve, a száradási időt meghagyva, akkor nem szabadna kopnia. Nálunk sok minden így van lefestve a lakásban, a gyerekek játszószobájának ajtaja is, aminek sokszor neki is mennek, nincs semmi baja. Valami nem stimmel… De ha az megnyugtat, akkor lakkozd le simán. (én azért nem szoktam, mert pont azt a bársonyos, matt hatását veszíti el, amiért szeretem 🙂 ) Üdv Enikő

  13. Szia!
    Honnan tudok rendelni Annie Sloan Chalk paint festéket, és viaszt?
    Válaszodat előre is köszönöm,
    Dóri

  14. Kedves Enikő!

    Engem az érdekelne, hogy festés-waxolás után mennyire marad matt a bútor tapintása? Takarítás miatt kérdezem. Nyilván kemény tisztítószerrel nem ugranék neki, de mennyire kényelmes takarítani? Fentebb kérdezte valaki, hogy lelakkozhatja-e, mire azt válaszoltad, hogy attól elveszíti a bársonyos hatását. Ezt persze én sem szeretném. Az Annie Sloan lakktól is elveszítené, vagy az egy speciálisabb lakk, amitől nem lesz annyira fényes? Ebben az esetben konyhabútorra gondolok egyébként.

    Köszönöm a segítséget.

    Zsuzsi

  15. Kedves Zsuzsi! Matt marad. Amint kikeményedik a viasz, takarítható enyhén nedves ruhával vagy sima portörlő ronggyal. Viszont a viasz felfénezhető egészen csillogóra, ha az a cél. viaszolás közben, minél tovább törölgeted, polírozod, annál fényesebb lesz a felület. Ha ezt nem szeretnéd, akkor vissza kell törölni viaszoláskor a felesleget egyszer és utána hagyni kikeményedni a viaszt pár napig. Üdv Enikő

  16. Szia Enikő!
    A Chalk painttel nekiugorhatok minden előzetes előkészítés nélkül a műgyantával bevont 70es évekbeli szekrénynek vagy akár az MDF-laminált bútorlapból készült 90es évekbeli szekrénynek? És jól értem, a műbőr ülőgarnitúra ülő-részét is akár lefesthetem?

  17. Szia Timi, igen jól érted! 🙂 Különböző felületeken különbözőéleképpen viselkedik a festék, tehát érdemes próbafestést végezni, de én már nagyon sok felületen tesztletem és működik! Persze nem csodaszer, de nagyon könnyen és gyorsan átalakíthatóak vele a bútorok, a tartósságának a titka pedig az alapos viaszolásban van, az egy fontos lépés és hagyni kell a viaszt alaposan kikeményedni és akkor tartós lesz. Üdv Enikő

  18. Szia Enikő,
    Azt szeretném megtudni , hogy a viaszolás után mennyi idővel lehet lakkozni a felületet ?
    Én egy régi komódot alakitottam át mosdópulttá , így ha mást nem is de a pult részét amin a mosdó fog ülni nem merem sima waxal hagyni .
    Köszönöm a segitséget ,
    Edina

  19. Kedves Edina! Vagy waxolunk, vagy lakkoznuk. Szóval ebben az esetben nem kell waxolni, csak lakkozd le. Ha már leawaxoltad, akkor várj pár hetet, hogy a wax kikeményedjen, és oldószeres lakkot használj. üdv Enikő

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

5 × négy =

Szendrődi Enikő vagyok, a Nemiskacat tulajdonosa, hobbibútorfestő.

Eltökélt szándékom a lelkes bútorfestők támogatása, bátorítása. Legyen szó modern vagy rusztikus felületről, teljesen kezdő vagy már gyakorlottabb haladóról, mindenki számára tartogatok új technikákat. Számtalan ingyenesen elérhető cikket, videót találsz az oldalamon. Kellemes böngészést kívánok!

Már tudod is mit fogsz festeni?

Nézz körbe a Nemiskacat webshopjában, válogass a színek között és szerezz be minden bútorfestéshez szükséges kelléket.

Nem találsz választ bútorfestéssel kapcsolatos kérdésedre?

Segítünk! Keress minket online felületeinken vagy személyesen boltunkban!

Nemiskacat boltja
2051 Biatorbágy, Csillag utca 7.
Hétfő, péntek: 9-18 óráig
Kedd, szerda, csütörtök:
9-16 óráig
Telefon: +36 23 781 345
E-mail: nemiskacat@nemiskacat.hu