Most megmutatom hol szoktam dolgozni, mi a műhely.
A műhely a padlásunk: télen dermesztően hideg, nyáron elviselhetetlenül forró, és nincs ablaka. Az egyetlen fényforrás a nyitott ajtó. Úgyhogy minden alkalommal, amikor valamit szeretnék csinálni kipakolok az ajtó előtti “sóhajok hídjára’, ami összeköti a pince dombos teteje és a padlásajtó közötti kb. három méteres szakadékot.
Ez a padlásfeljáró így nézett ki régen.
A híd korhadt fáit csak a lélek tartotta, ezért lecseréltük egy gyerekbiztosabb és stílusosabb változatra, most ezen a szélesebb fahídon lehet megközelíteni a padlást.
Általában ezen a hídon készülnek a felújítás közbeni fotók, mint például ez is.
Két év alatt sikerült a cuccaimból – festékek, ecsetek, rongyok, vedrek, várakozó bútorok – akkora kupit csinálnom, hogy a rendrakás már nagyon égető volt.
Rendrakás után már kellemesebb, szellősebb.
Tuningolásra váró szerzeményeim, azaz átfestésre váró bútorok.
A lenti képen, a jobb oldali ikeás kamrapolc ikonikus darab: az első közös bútorunk ez volt, amikor összeköltöztünk a férjemmel az albérletbe. Ott konyhabútorként funkcionált. Azután, amikor összeházasodtunk az első lakásunkban gyerekszobabútor lett. Természetesen a házba is hoztuk magunkkal, de szegény egyre lejjebb süllyedt a ranglétrán, már csak cipőspolcként használtuk az előszobában.
Régi fénye egy pillanatra újra felragyogott, amikor készen lettem az előszobával, és visszakerültek rá a játékok a gyerekek játszószobájában. Most nyáron azonban végképp száműztem oda, ahová való: a padlásra.
Így szép rendet tudok majd tartani a festékeim között.
Ilyen volt előtte – ilyen lett utána. Végre!
Most már csak pár ablak kellene, több fény, egy zárt tároló szekrény, egy munkaasztal, egy… ajjaj…
Úúúúúgy szeretem az ilyen titkos műhelyfotókat!!!!! A sóhajok hídja meseszép lett!!!!Ilyen korlátot szeretnék a teraszunkra,ha még megérem.:)
Kívánom, hogy sikerüljön Mammka! 🙂