Néha megállunk, és szusszanunk egyet….

Amikor még csak álmodoztam arról, hogy egyszer talán én is szeretnék blogot írni, sok külföldi blogoldalon olvastam, hogy bizonyos olvasottság után az blog írója elárul magáról pár dolgot, ami nem tartozik feltétlenül a témához, amiről ír. Gondolom, ez valami olyasmi, ami a blogkultúra része nálunk nyugatabbra.

Ez nekem nagyon szimpatikus volt, jó érzés volt olvasgatni, hogy valaki beavat az intim szférájának egy részébe, már így az interneten keresztül. Ezért elhatároztam, hogy ha egyszer én valaha…

Arra gondoltam, hogy ez valaha akkor lesz, amikor majd a Nemiskacat facebook rajongói tábora eléri az 1000-es számot! Erről az időpontról azt gondoltam, hogy a távoli jövő ködébe vész, úgyhogy van még időm bőven.

Sokkal hamarabb elérkezett, mint gondoltam. Ennek persze borzasztóan örülök, de azt gondoltam, hogy mégsem traktálhatok senkit a magánéletemmel, és kicsit kitolom ezt a dolgot, de rájöttem, hogy ez butaság. Az 1000 igenis nagy szám, – legalábbis nekem az – , de még elég kicsi ahhoz, hogy a hangulat itt a blogon, és a közöségi oldalon is elég családias legyen.

Nem húzom tovább az időt, íme 7 dolog, amit szeretnék Nektek elárulni magamról!

1. Az első mi lenne más, mint a gyerekeim: Eliza (2006), az okos, felelősségtudó, maximálisan megbízható nagylány, idén ment iskolába. Nem szeret a társaság központja lenni, de jelenlétét hiányolják a többiek, így sok barátja van és szeret kézműveskedni. Olivér (2009),az érzékeny, bújós de csalafinta kisfickó. Édes humora van, és jó zenei érzéke. Polett (2012), a legkisebb, egész nap vigyorog, nagyon huncut és akaratos.

2. Nem vagyok oda az állatokért. Valószínűleg ezzel most nem lettem túl népszerű, de ez van. Nincs velük bajom, nem irtózom egerektől, pókoktól stb., csak egyszerűen nem érdekelnek. Gyerekkoromban voltak próbálkozásaim papagájokkal, de nem jött be. Ettől függetlenül van egy kutyánk és egy teknősünk, de inkább a felelősségtudat mozgat a velük való foglalkozásnál, mint a határtalan szeretet.

Ez egy régebbi kép, de itt véletlenül együtt vannak.

3. Imádom a spenótot, ahogyan Anyósom készíti, friss spenótból, jó fokhagymásan.

4. Gondolom sokatok fejében megfordult, hogy a szöszbe tudok 3 gyerek mellett még bútorokat átalakítgatni. Hát sehogy: nehogy azt higgyétek ám, hogy én vagyok a szuper-anyuka! Van segítségem, továbbá van egy utazós-ittalvós- mindentmegfőzős-gyerekelaltatós Nagymamánk, és egy lekes és tevékeny, amolyan igazi “intézkedős” Nagypapánk. Ezen kívül Tündi, aki havonta egyszer úgy kitakarítja az egész házat, hogy csak szinten kell tartani. Polettel szerdáig esszük a hétvégi menüt, és nem katasztrófa az sem, ha ránotta az ebéd.

Ja, és Vekerdy után szabadon: nem vasalok!

5. Mint generációm sok női tagja nehezen rázódtam bele a gyereknevelősdibe, de végül választottam: kötődöen nevelek, nevelünk. Igény szerint szoptatok, együttalszom, és hordozok (már csak alváshoz), és ha újra kezdhetném otthon szülnék, mert nincs annál normálisabb és természetesebb. Szerintem. De igyekszem ezt az egész gyereknevelősdit nem misztifikálni, és azt szeretem a legjobban, ha elvannak maguktól, és én csinálhatom a dolgomat.

6. Szeretnék többet kertészkedni, sokkal többet olvasni, nagyokat aludni, több időt tölteni a barátaimmal és jóízűeket dumálni.

7. Kávézom, és nem dohányzom. Ezen kívül 78-as vagyok, 157cm, 50 kg, és 35-ös a lábam, amire igencsak gondot okoz cipőt vennem. Az eredeti hajszínem pedig sehogyansemáll-barna.

Bónusz +1:.

Van egy álmom! Nagyon halkan merem csak elmonadni, mert az egész iszonyú képlékeny. De látok egy irányt, látom, hogy azzal szeretnék majd foglalkozni amiről most blogolok. Még nem tudom hogyan, miként, milyen úton, útakon. Elindultam valamin, és szeretném, ha ez az út jó hosszú lenne, és kiforrna például egy bútorfestős házi műhellyé. Szeretném hinni, hogy ez megvalósítható.

Mindez persze nem menne a férjem támogatása nélkül, aki éjt nappallá téve dolgozik, és közben csak azon aggódik, hogy nehogy ránk szakadjon a padlás a sok felújításra váró bútortól.

Az életünk így elég hektikus – dehát manapság kié nem -, hajtjuk az álmaink, de néha megállunk, és szusszanunk egyet.

Az idei nyári képek közül válogattam egy-két jól elkapott vicces pillanatot.

Ezek vagyunk mi, a Puskai Család!