Szakmai diskurzus lakberendezőkkel

2019. november végén egy szakmai bemutatót szerveztünk az Annie Sloan márkaképviseleteként, ahova lakberendezőket és enteriőrtervezőket hívtunk meg.

A bemutató célja az volt, hogy közösen válaszokat találjunk arra kérdésre, hogy a festett bútoroknak és a dekorált dizájn falaknak vajon van-e létjogosultsága a mai modern lakberendezésben, és ez hogyan és miként valósulhat meg.

Mi hiszünk abban, hogy van erre igény, hiszen a megrendelő ízlésének megfelelni ma már alap elvárás, és ahhoz, hogy elkápráztasd őt, ezt túl lehet, és túl is kell szárnyalni! Az egyediség és a perszonalizált megoldások már a lakberendezésbe is egyre inkább beszivárognak.

Az ügyfelek egyedi igényeinek valóra váltásához mindig kellenek a friss eszközök. Emiatt az újdonságok tárháza rohamosan bővül, kiterjesztve a kivitelezés határait, amely idővel a megrendelők radarján is megjelenik, a bútorfestés és a dizájn falfestés is egy ilyen lehetőség. A legizgalmasabb vonzereje az egyediség, a totális személyre szabhatóság.

A szakmai diskurzus köztünk és lakberendezők között ezen a vonalon már elindult, amikor egymás után két évben is részt vettünk a S/alon Budapest kiállítson, ahol sok lakberendezővel beszélgettünk. Ott határoztuk el, hogy összehívunk egy ilyen találkozót, egy első közös beszélgetést, mert nagyon kíváncsiak voltunk a tervező szakma véleményére az alábbi kérdésekben:

  • Vajon hogyan teremt hagyományt a modern festés és faldekorálás a lakberendezésben?
  • Milyen úton valósul meg az, hogy a tervezők ezen eszközöket kihasználva hívjanak életre személyre szabott tereket?
  • Hol az a közös halmaz, amelyben az áruházakban kapható, a megrendelésre készülő új és a környezettudatos módon átalakított régi bútorokkal, és egyedi dekorfalakkal együtt megszületik az egyénre szabott, egyedi enteriőr?

Az előadásom után – melyben bemutattam az Annie Sloan dekorációs festék márka családot – meghívott vendégünk, Szebellédy-Samu Judit mutatkozott be festett 3D-s falaival és ezekből készült tapétáival. Ezt követően mutattunk három olyan enteriőrt, ahol a dekor fal és egy egyedileg festett bútor is megjelenik, mégis nagyon mai az összhatás (lenti kép). Ezekről az enteriőrökről egyenként is szeretnék írni később részletesebben. A képen lévő egyes bútorokat élőben is megtekinthették a résztvevők a helyszínen.

Tervező: Sumisura Interior&Design

Azt hiszem a legnagyobb sikere a workshopnak volt, egy kis fogast készítettünk közösen, ahol különböző technikákon keresztül szerettem volna bemutatni, hogy milyen sokoldalúan használható az Annie Sloan festék, illetve azt, hogy a falfestékkel és textilekket kiegészítve komplett lakbernedezési koncepciót képeznek.

A legizgalmasabb része a találkozónak azonban azok a személyes beszélgetések voltak, melyekben körvonalazódott, hogy mi is a helyzet a festett, dekorált bútorokkal itthon: a beszélgetésekből az derült ki, hogy a lakberendező szakma összességben egyetért azzal, hogy kellenek az egyedi megoldások, az egyéniséget tükröző megvalósítás növelheti egy enteriőr értékét, például kifejezetten egy olyan szituációban, ahol az újrahasznosítás cél. Felmerült, hogy nem feltétlenül az általános közízlésnek szólnak ezek a megoldások, és problémás a kivitelezés. Aki hobbi szinten már festett otthon bútort nem feltétlenül tervezi be azt a lakberendezési mukája során, mert hiányzónak véli a professzionális kivitelezői hátteret, a szakembert, aki pontosan megvalósít egy-egy bútorfestési ötletet. Hiánypótló volt az információ az Annie Sloan falfestékekről és a textilekről, mint teljes lakberendezési koncepcióról.

A találkozó végén megajándékoztuk a résztvevőket egy értékes Annie Sloan ajándékcsomaggal, így sok szerettel várjuk majd a megvalósult alkotásokat! 🙂
Nagyon örülök, hogy ilyen sokan eljöttek/eljöttetek, mindenképpen lesz folytatás, azt hiszem elég muníciót kaptunk ahhoz, hogy elgondolkodjunk a felvetéseken és megoldási javaslatokkal álljunk elő!

Határozottan hiszünk abban, hogy együttes erővel könnyebben formálhatjuk a közízlést. Mi úgy, hogy teret, lehetőséget és eszközöket adunk szépen megvalósuló bútorfestési projekteknek, ehhez szívesen nyújtunk segítséget azon lakberendezőknek és szakmabelieknek, akik már használják az Annie Sloan festékeket vagy ezek után mindenképpen tervezik egy konkrét projektjüknél.

Szeretettel várjuk tehát a konkrét lakberendezői megkereséseket, akár anyagra, eszközre, kivitelező partnerre, megvalósíthatósági tanácsra lenne szüksége, akár csak szélesebb platformon kíván utat mutatni a nagyközönség számára már megvalósult bútorfestő projektjével.

Fotósunk volt: Slezák Zsuzsi fotográfus

Helyszín és dekor: Holker – nyitott műterem, Vadvirág Dekor

finomságok: a másik bolt

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizennyolc − tizenegy =

Szendrődi Enikő vagyok, a Nemiskacat tulajdonosa, hobbibútorfestő.

Eltökélt szándékom a lelkes bútorfestők támogatása, bátorítása. Legyen szó modern vagy rusztikus felületről, teljesen kezdő vagy már gyakorlottabb haladóról, mindenki számára tartogatok új technikákat. Számtalan ingyenesen elérhető cikket, videót találsz az oldalamon. Kellemes böngészést kívánok!

Már tudod is mit fogsz festeni?

Nézz körbe a Nemiskacat webshopjában, válogass a színek között és szerezz be minden bútorfestéshez szükséges kelléket.

Nem találsz választ bútorfestéssel kapcsolatos kérdésedre?

Segítünk! Keress minket online felületeinken vagy személyesen boltunkban!

Nemiskacat boltja
2051 Biatorbágy, Csillag utca 7.
Hétfő, péntek: 9-18 óráig
Kedd, szerda, csütörtök:
9-16 óráig
Telefon: +36 23 781 345
E-mail: nemiskacat@nemiskacat.hu