Színes építőkockák a negatív térben

Átjáró, közlekedő, lépcsőfeljáró, folyósó. Úgynevezett negatív terek a lakásban, amelyek mentén megközelíthető a fürdő, a hálók, a konyha. Mi történik akkor,

ha ezt az általános elképzelést a feje tetejére állítjuk? Vagy még inkább, ha kifordítjuk, és Inside Out gondolkodunk?

Fotó: Jurassz Zsófi

A S/ALON Budapest Lakástrend kiállítás apropóján remek csapatokkal ismerkedtünk meg. Mindannyian egy hajóban evezünk, a lakberendezés mesterei, az enteriőrök megálmodói ugyanolyan harmónia megteremtésére szövetkeznek, mint mi, a színes festékeink oldaláról.

Három csapattal ez hozott össze bennünket. Ez a második történet.

A srácok az Architresnél ebből az ötletből építkeztek. Miért ne használhatnák ezeket a tereket (is) funkcionálisan?

A kivitelezéshez építőkockákhoz hasonló egységeket használtak fel. Összehangolt koncepciójukban középen kapott helyett a fürdő, a konyhát és a nappalit e köré építették fel. Az elemeket úgy állították össze, hogy összekapcsolják velük a funkciókat. A legváratlanabb és mindenkit szórakoztató megoldás az ágy elhelyezése volt, amely az építmény tetején kapott helyett. Ide a konyhán át, pici dobogókon felfelé lépdelve vezetett az út.

A konyha tetejére csücsültünk fel az Architres Csapattal egy kósza fénykép erejéig.

A központi „doboz” belső része elképesztő precizitással volt kidolgozva. A nyomásra nyíló ajtók miatt szinte minden helyiség titkos volt, ugyanúgy, ahogy pár háztartási gépek lelőhelye is. Mosdó, mosogató, sütő, zuhanyzó, WC, hűtőszerkény, TV, kanapé, ágy, fiókok. Hihetetlen, hogy ennyi berendezést rejtett a kocka, és felmérve ezt a felszereltséget a beépítések koncepciója is parádés volt.

A merőben szokatlan enteriőr kivitelezése során számos akadályt kellett leküzdeni, és e kihívásba fal- és krétafestékeink, sőt még az új matt lakkunk is beszállt.

A térelemek fehér laminált lapokból készültek, amelyeket az Emperor’s Silk vad vöröse és a Napoleonic Blue hasonlóan intenzív kékje keltett életre. A háttérben, a vízszintes felületeken a Graphite megbízható sötétsége tartott ellen az ütős színkombinációnak.

Számos új tapasztalatot hozott nekünk is ez a projekt, hiszen ez a festék tudvalevőleg nem ipari felhasználásra készült, ezért igyekeztünk alaposan átadni ismereteinket az anyagról, és ismételten megtapasztaltuk, hogy egy festős projekt sikeressége nagyban áll a kivitelezés mikéntjén!

Van még valami a képeken, amelyet elsőre ugyan nem vesz észre az ember, de valójában ez bolondítja meg a látványt. A tükrök! A nappali rész falaira, és az egyik belső elem felületére helyezett türkök nem is csak tágítják a teret, hanem szinte megnyitják azt.

Ha még alaposabban szemléled a standot, láthatod, hogy a falakon és a „bútoron”, vagyis az épített lapokon ugyanaz az árnyalat szerepel. A Chalk paint a bútorokon és az Annie Sloan falfesték a falakon, ugyanabban a színben! A lakberendezésben a színek alkalmazásánál dühítő probléma lehet a különböző felületeken használt színek eltérése. Néhány árnyalatnyi sem kell hozzá, és megsemmisítheti a tervezett harmóniát.

Említettem, hogy az új Chalk Paint lakk is része volt a munkának. A bútorlapokra a matt bevonat került, és kopásállóságának kulcsfontosságú szerep jutott. Hiszen ezeken a bútorokon jönnek-mennek, muszáj megvédeni a színét!

Kicsit izgultunk, de szerencsére a lakkunk csillagos ötösre vizsgázott, annak ellenére, hogy a látogatók már javában talpaltak rajta a teljes kikeményedési idő előtt.

Kapcsolódó termékek

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

négy × kettő =

Szendrődi Enikő vagyok, a Nemiskacat tulajdonosa, hobbibútorfestő.

Eltökélt szándékom a lelkes bútorfestők támogatása, bátorítása. Legyen szó modern vagy rusztikus felületről, teljesen kezdő vagy már gyakorlottabb haladóról, mindenki számára tartogatok új technikákat. Számtalan ingyenesen elérhető cikket, videót találsz az oldalamon. Kellemes böngészést kívánok!

Már tudod is mit fogsz festeni?

Nézz körbe a Nemiskacat webshopjában, válogass a színek között és szerezz be minden bútorfestéshez szükséges kelléket.

Nem találsz választ bútorfestéssel kapcsolatos kérdésedre?

Segítünk! Keress minket online felületeinken vagy személyesen boltunkban!

Nemiskacat boltja
2051 Biatorbágy, Csillag utca 7.
Hétfő, péntek: 9-18 óráig
Kedd, szerda, csütörtök:
9-16 óráig
Telefon: +36 23 781 345
E-mail: nemiskacat@nemiskacat.hu