A fogyasztói társadalom rengeteg hulladékot termel, amelynek korszerű feldolgozása világunk egyik legnagyob  kihívása. A környezekbarát hulladékgazdálkodás napjainkban már nem ér véget a háztartásban keletkező hulladékok begyűjtésével és elszállításával.  A társadalom részéről is egyre nagyobb az igény arra, hogy a környezet megóvása érdekében többet tegyünk annál, minthogy a szemetet elhelyezzük a kukában.

Budapest Főváros Önkormányzata az FKF Nonprofit Zrt közreműködésével 2016-ban a főváros két pontján helyezte üzembe a Szemléletformáló és Újrahasználati Központokat. A Központok célja, hogy a hulladékok szelektív gyűjtése, újrahasznosításra való átadása és a már használt termékek újrahasználatának biztosítása mellett lehetőséget nyújtsanak szemléletformáló előadások, foglalkozások, interaktív tanórák megtartására oktatótermi, valamint szabadtéri körülmények között.

A központok három tevékenységet foglalnak magunkba:

  1. szelektív hulladékgyűjtő funkció
  2. újrahasználati funkció
  3.  szemléletformáló funkció

A SZÚK újrahasználati funkciójának, tevékenyégének lényege az, hogy a létesítményekben leadott tárgyakat, eszközöket a lakosok egy meghatározott minimális raktározási díj ellenében elvihetik és továbbhasználhatják, ezzel csökkentve a keletkező hulladékok mennyiségét.

Az újrahasználatra leadható termékek köre:

  • jó állapotú, még használható bútorok, lakberendezési tárgyak
  • jó állapotú táskák, bőröndök, tiszta takarók, hálózsákok
  • jó állapotú, biztosnágosan használható sportfelszerelések
  • feleslegessé vált, de még biztonságban használható szerszámok
  • jó állapotú konyhai eszközök ( NEM elektromosak)
  • jó állapotú könyvek, tankönyvek
  • jó állapotú, de már fesleslegessé vált gyerekjátékok, iskolaszerek

SZÚK

A SZÚK XVIII. kerületi telephelyén jártam a Petőfi TV Én vagyok itt című műsorának forgatócsoportjával, akik riportot készítettek Dorogi Gabriella szóvivővel és Palásti László osztályvezetővel, akik nagyon kedvesen kalauzoltak végig minket a központon. (Megnézhetitek: 2017. március 6-án este, a Petőfi Tv Én vagyok itt című műsorában)

A riportok után végre belevethettük magunkat a kincsvadászatba! A cél az volt, hogy találjunk valamilyen olcsó bútordarabot, amit rögön magunkkal is viszünk a Nemiskacat Látványműhelybe és a délután folyamán közösen át is alakítjuk.

SZÚK

A nagybútorokon, ott hátul, rögtön meg is akadt a szemem, úgyhogy közelebbről is megmustráltuk őket, de sajnos túl nagy falat lett volna bármelyik is. Összességében megállapítottam, hogy tárgyak, bútorok tiszták, szerkezetileg többnyire rendben vannak. Szívesen nyitottam ki, néztem meg a bútorokat belülről is, látszott, hogy  ki vannak takarítva, nem radag minden kosztól, mint egy-két lomtárban, turkálóban. Minden egyes darab vonalkóddal és árcédulával van ellátva, ami óriási munka lehet.  (Bolttulajdonosként tudom mennyi munka minden egyes darab bevételezése, a rendszerbe felvitele, névvel, cikkszámmal való ellátása, az egész leltározása, úgyhogy le a kalappal az egész szervezet előtt, ez a része nagyon profin meg van oldva.)

SZÚK

A választék – ahogy a képeke is látszik – sajnos még nem nagy. Ennek szerintem az az oka, hogy az emberek valószínűleg még nem ismerik ezt a lehetőséget.

SZÚK

Reméltem, hogy találunk egy retró kiskomódot, amit szépen átfesthettünk volna, de sajnos csak ezek a nagyok voltak balra a képen.

A jobb oldali szekrényből kettő is volt, darabja 6350,- ft-ért, simán el tudnám képzelni egy gyerekszobába kicsit kipofozva, valamilyen világos színre átfestve.

SZÚK

Látszik a képeken is, hogy a polcokon van még hely bőven…

SZÚK

… és lehet azért helyes kincsekre bukkanni.

SZÚK

Rengeteg a könyv.

SZÚK

A raktárhelyiség hátsó részében vannak elhelyezve a nagyobb ülőgarnitúrák, kanapék, ágyak. A bútorválasztékból a képen középen lévő polcos szekrény vitte a pálmát, sajnos valakinek már félre volt téve.

SZÚK

Ezekekt a foteleket szívesen megvettem volna, ha lett volna helyem!

SZÚK

Végül ezt a kis polcot választottuk felújítandó darabnak, melynek a polc része laminált lap, a széle pedig fa. Azt találtuk, ki, hogy akasztót/ruhafogast fogunk belőle készíteni, így hónunk alá kaptuk és kifizettük érte a potom 635,- ft, melyről gyönyörű kétoldalas számlát kaptunk, ahogy a nagy könyvben..

SZÚK

A műhelyben aztán választottunk hozzá régies fogasokat és szépen lefestettük Amsterdam Green zöldre, jó rusztikusra, hogy takarjuk el a laminált lapot és hozzuk egységbe az egész felületet, majd sötét viasszal antikoltuk.

SZÚK

Végül Szabi (Pataky Szabolcs) műsorvezető felfúrta az akasztókat.

SZÚK

A teljes műsort 2017. március 6-án, este nézhetitek meg a Petőfi TV Én vagyok itt című műsorában!

Én nagyon remélem, hogy a polcok hamarosan még jobban roskadozni fognak a még használható tárgyaktól, nyílván ez rajtunk, embereken is múlik, hogy miket viszünk be oda, megadjuk-e a lehetőséget, hogy megunt tárgyainkat mások még használhassák és nem tömjük tele az újrasználati telepeket valódi ócskaságokkal. A bevitt tárgyak egyébként minőségi szűrőn esnek át, hogy tényleg csak a haszánlhatóak kerüljenek a polcokra. Ha egy szék lába törött, az tényleg megy a kukába. Az egész intézményben példás tisztaság és rend uralkodik, egyáltalán nem érzékelhető, hogy az ember tulajdonképpen egy szeméttelepen van.

Az árak miatt – nagyon olcsó – ajánlom DIY embereknek, bútorfelújítóknak, de valószínűleg gyakrabban kell kijárni ahhoz, hogy valaki jó fogással menjen haza.

A SZÚK-ok elérhetőségei:

1151 Budapest, Károlyi Sándor út 166., telefon: 06 20 221 6171

1181 Budapest, Besence utca 1/a., telefon: 06 20 221 7139