Kapolcs 2019, ezúttal távolról

– Igen, most láttam a képeket Kaptafánál…, eszembe jutott, milyen jó volt tavaly!
Így tettem le a telefont múlt héten pénteken, a Művészetek Völgye első napján. Ez a kedvenc nyári rendezvényünk, ahol már harmadik éve vagyunk jelen az Annie Sloan márkával.

Ha még nem voltál, mesélek róla pár dolgot, miközben hívlak, hogy ha az ország bármely pontján is élsz, egyik évben majd felkerekedj, és – akár egy balatoni nyaralással egybekötve – meglátogass ott bennünket!

Művészetek Völgye fesztivál

Kapolcs egy pici falu Tapolca közelében, amely a jövőre már 30 éve indult völgy rendezvény központja. A dombokkal körülölelt település a szántóföldek végtelennek tűnő kilométerei után, de csupán félórás autózást követően, takaros házaival és kertjeivel fogad. Itt 10 napon át, nyaranta, július végén, augusztus elején végtelen számú program várja az érdeklődőket. Színházi előadások, koncertek, kiállítások és vásár minden mennyiségben, valamint mesterségeket bemutató foglalkozások, workshopok, főleg olyanok, ahol kéz nem marad tisztán.
Ehhez csatlakoztunk mi is két éve, és vettünk részt az első, majd tavaly a második alkalommal a völgy napokon a Nemiskacattal, az Annie Sloan márka hazai disztribútoraként.

Disztribútor, hazai képviselet, Annie Sloan Stockist, forgalmazó, műhelyek – visszapörgettem az elmúlt évek bejegyzéseit, és elszórtan megtalálom benne e szavakat, de ez egy szuper apropó, hogy átvegyük ezt a mini Annie Sloan terminológiát.

Begolyóztam, hogy szakzsargonnal jövök egy nyári blogbejegyzés kellős közepén?

Ne ijedj meg, egy szimpla ki-kicsoda játékról van szó, mert sokan kérdezitek és nem értitek, hogy mi a különbség és hogyhogy nem vagyunk ott Kapolcson idén személyesen.

Annie Sloan nagykereskedő

Nemiskacatként még 2014-ben lettem a magyarországi Annie Sloan márka disztribútora, és egyben egyik forgalmazója is. Az eltetl 5 év alatt remek csapat épült a Chalk Paint festékek köré, olyan lelkes forgalmazók, akik közül idén most négyen, együtt jelenítik meg az Annie Sloan brand-et Kapolcson.

Ez a nyári rendezvény mindannyiunk szíve csücske, ezért is csapott le rám nosztalgiával a bevezetőben említett telefonbeszélgetés, mert sajnos ezúttal nem lehetünk ott, de annak roppantul örülünk, hogy disztibútorként támogathatjuk a forgalmazókat.
Kiállító, vásár és workshop – ezek mind-mind vagyunk!

Kapolcson különleges térkép segíti a tájékozódást, ahol a színhelyeket udvaroknak hívják.

Mi az Artkert udvarban „lakunk”, amely helyszín megálmodója Manka Mónika, régi barátunk, aki budapesti üzletét ilyenkor ide kiköltöztetve, saját portékáival van jelen. Ez az egyik legszebb udvar a Taliándörögd felé vezető úton, – remek kávéval! – ahová anno befogadott bennünket, amiért rendkívül hálásak vagyunk neki.

Az udvaron álló régi beállóban  krétafestékkel pingált bútorainkkal és színes festékes dobozainkkal érkezünk minden évben. Egy valódi bútorfestő műhely hangulatát keltjük életre azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a látvány az elsétáló völgylakókat első pillantásra elcsábítsa.

Ne egy falumúzeum csendes békéjére számíts!
A színes kacatok között pörgős a tempó: frissen festett keretek, dobozok, textilek, a dekoráció mögött reggeltől késő estig komoly műhelymunka folyik.

Bútorfestő workshopok

Pont úgy, ahogy pár utcányira a régi mesterségek bemutatóin, itt is kreatív (dis)kurzus folyik, szupervidám résztvevőkkel. Workshopokra lehet jelentkezni, ahol forgalmazóink egy-egy könnyen elkészíthető, gyors projekttel készülnek.

kapolcs művészetek völgye

Bútorfestés a NAGY szerelem, de a vásári forgataggal számolva a cél itt annyi, hogy belekóstolj a krétafestékkel való alkotás élményébe. Visszatekintve az elmúlt évekre a pálmát a textilfestés viszi, de készültek képkeretek, gyertyatartók, sámlik, tortatartók.

A 2019-es Annie Sloan csapat idén tehát a Nemiskacat nélkül állt össze a nagy Völgybemutatóra. A sort a bevezetőben említett Kaptafa kezdte, majd jött a győri Francia Kék, a hét második felében pedig Asztalosfabrik és Kisvacak fog berendezkedni.

fotó: Virág Andi

Várunk a Völgyben bútort festeni

Mikor gyere? A völgy ritmusa változó, de ez az a hely, ahol csak akkor kell az órádra pillantani, ha kinéztél egy jó előadást vagy koncertet. Minden más tekintetben könnyű megfeledkezni az időről, még a hétköznap, vagy hétvége kérdésében is, csak az úgynevezett fesztiválidő létezik…
A falu általában éjfél körül nyugovóra tér, és a kora reggeli órák még csendesek, bizonyos programok 9-10 körül elindulnak, és 10 óra után már az Artkert kapui is nyitva állnak.

A képek a tavalyi és tavaly előtti völgynapokon készültek.

Kapcsolódó termékek

Ne feledjétek, a Nemiskacat Látványműhelyben személyesen is tudtok kérdezni, cím és nyitvatartás a láblécben!

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

három × 2 =

Szendrődi Enikő vagyok, a Nemiskacat tulajdonosa, hobbibútorfestő.

Eltökélt szándékom a lelkes bútorfestők támogatása, bátorítása. Legyen szó modern vagy rusztikus felületről, teljesen kezdő vagy már gyakorlottabb haladóról, mindenki számára tartogatok új technikákat. Számtalan ingyenesen elérhető cikket, videót találsz az oldalamon. Kellemes böngészést kívánok!

Már tudod is mit fogsz festeni?

Nézz körbe a Nemiskacat webshopjában, válogass a színek között és szerezz be minden bútorfestéshez szükséges kelléket.

Nem találsz választ bútorfestéssel kapcsolatos kérdésedre?

Segítünk! Keress minket online felületeinken vagy személyesen boltunkban!

Nemiskacat boltja
2051 Biatorbágy, Csillag utca 7.
Hétfő, péntek: 9-18 óráig
Kedd, szerda, csütörtök:
9-16 óráig
Telefon: +36 23 781 345
E-mail: nemiskacat@nemiskacat.hu