..mi minden történt velünk 2019-ben?

Néhány nap, és elérkezik az Óév utolsó napja. Sokan vagyunk, akik ilyenkor megállunk, visszatekintünk és számot vetünk. A 2019-es év a Nemiskacat háza táján

egy rendkívül eseménydús és szívet-lelket melengető esztendő volt. Imádtunk együtt lenni, közösen gondolkodni, közösen alkotni Veletek.

Ahogyan számba vettem a hónapokat, nem is gondoltam, hogy mi mindent valósítottunk meg együtt, amiért ebben az évben is hálásak vagyunk Nektek, akik követtek, olvastok engem/minket és velünk vagytok a rendezvényeken, eljöttök a boltba…

Előre bocsájtom, hogy 2020-ban óriási MEGLEPETÉSSEL készülünk nektek, és megőrülök, de sajnos erről még nem áruhatok el semmit!

Itt a blogon mindig nehéz helyzetben vagyok, mert kétféle identitásom is van – úgy szoktuk ezt magunk között hívni, hogy két kalapunk van, egy “nemiskacatos” (a kiskereskedő, hobbibútorfestő) és az “eniszlónos” (Annie Sloan márkaképviselő, nagykereskedő két országban).

Úgy érzem, hogy az évben nagyot léptünk előre az Annie Sloan közösség terén mind Magyarországon, mind Romániában, ezért nehéz szétválasztani az identitásainkat, hiszen mindenbe beletesszük szívünket-lelkünket, bármelyik kalapunkat vegyük is fel.

Ez a poszt egy visszatekintető a fontosabb állomásainkra 2019-ben, remélem velem jöttök egy kis időutazásra, és együtt örültök velünk!

Az Év első komoly eseménye a Construma volt. Heteken át készültünk. Ötleteltünk, festettünk, építettünk-szépítettünk. Egy bohém, 1988-as Annie Sloan módra “újragondolt” szobával varázsolhatunk el Benneteket a standunkon.

Látvánnyal, hangulattal, inspiráló ötletekkel, workshopokkal, előadásokkal és persze izgalmas játékkal és vonzó nyereményekkel kedveskedtünk Nektek. Köszönjük, hogy velünk voltatok!

Jövőre újra találkozunk a Construmán, ez már biztos! (április 1-5)

Egy esős májusi napon forgalmazó társainkkal belevágtunk a Kéglibe. Az ötlet amúgy Kisvacak Tünditől jött ezen a vacsorán, amit aztán kiszíneztünk és továbbgondoltunk. Ez a Construma szombatján volt, amikor hulla fáradtan beájultunk egy étterembe.

Ha még nem hallottál erről a projektről, kattints át a blogra vagy az Annie Sloan You Tube csatornánkra, és hadd meséljenek a képek és videók. Nagyon klassz közös munka volt, a hazai Annie Sloan forgalmazók összefogásával készült, nagyon büszke vagyok rájuk, kivétel nélkül mindenki a komforzónájából lépett ki azzal, hogy kamera előtt kellett “produkálja magát”.

Ti kértétek, mi “csak” teljesítettük

Egyre többen jeleztétek, hogy a Facebook és You Tube mellett hiányoltok minket az egyéb közösségi oldalakról is. Nektek indítottuk el a márka Instagram oldalát, amelyet úgy látszik, hamar megszerettetek.

Néhány hét leforgása alatt az Annie Sloan Instagram oldalunk követőinek száma átlépte az 1200-at. Ez teljesen túlszárnyalta az elképzeléseinket. Köszönjük, hogy ott is követtek minket!

Így most már számos csatornán találkozhattok velünk!

Frankfurt, ahova inspirációért mentünk: milyen is egy nemzetközi kiállítás a szakmában?

Egy erős téli kezdés után a Frankfurti Creative World kiállítás meglátogatása után nyáron és kora ősszel nyakunkba vettük a világot. Egyfelől, hogy mi is inspirálódjunk és új ötleteket, technikákat hozzunk el Nektek, másfelől, hogy határainkon túlra is elvigyük az alkotás örömét.

Annie Sloan Shop előtt pózolnak Kaptafa, Allmycrafts és Nemiskacat forgalmazók

Második állomás helyünk Annie oxfordi műhelye volt. Fantasztikus néhány napot tölthettünk el Annie-vel és a világ minden tájáról összesereglett AS forgalmazóval.

Ezután Kapolcsra látogattunk, ahol ismét Veletek együtt alkottunk. Ez alkalommal most nem résztvevőként voltunk jelen, hanem disztribútorként támogattuk 4 csodálatos forgalmazónk megjelenését.

Majd következett Románia! Nagyszebenben és Temesváron töltöttünk el néhány napot, ahol remek emberekkel találkozva merültünk el a közös alkotás örömében.

Bútorfestésben otthon vagyunk. Ez a komfortzónánk. Ebből kellett kilépnünk, amikor ősszel egy megtisztelő felkérésnek eleget téve a Forbes Flow rendezvényén adtunk elő. Arra kerestük közösen a válaszokat, hogy hogyan fejlődhet egy mienkhez hasonló kisvállalkozás a digitalizáció segítségével.

A Forbes rendezvényénél már csak az őszi S/ALON tudta jobban felkorbácsolni a bennünk lévő érzelmeket.

Egy újabb kiállításon egy extravagáns, acélkék szobával mutattuk meg, hogy a bútorfestésnek és faldekorálásnak helye lehet a modern lakberendezésben.
Sumisurával közösen gondolkodva alakítottuk ki egy étkezőt modellező standunkat, amelyet a visszajelzéseitek alapján nagyon szerettetek.

Az év megkoronázása pedig a novemberi szakmai diskurzus volt, melyen a lakberendezőkkel gondoltuk újra a dizájn és a bútorfestés közös találkozási pontjait.

S végül….

Ez az év sem szűkölködött új termékekben: csodálatos transzferekkel, bútornyomdákkal és öntőformákkal gazdagodtunk, IOD forgalmazók lettünk, melyekkel új szintre léphet nálad is a bútorfestés, bútordíszítés és -dekorálás.

Forgalmazó társainkkal együtt számos workshopon mutattuk meg Nektek, milyen lehetőségek rejlenek ezekben az izgalmas, és kreatív kiegészítőkben.

Új workshopok várhatóak a jövő évben IOD-val a Nemiskacatban is!

Mozgalmas év volt számunkra a 2019-es év, és ehhez hasonlóan nagyszerű 2020-at szeretnénk kreálni Nektek!

Nagyon-nagyon izgalmas dolgok vannak születőben jövőre, remélem, Te is szeretni fogod! Amit már most ígérhetünk: egészen biztosan eseményekben, MEGLEPETÉSben és szeretetben bővelkedő lesz.

Tarts velünk jövőre is!
Addig is békés, boldog Karácsonyt és örömökben gazdag Új Évet kívánunk!

Szeretettel,

Enikő

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

5 × egy =

Szendrődi Enikő vagyok, a Nemiskacat tulajdonosa, hobbibútorfestő.

Eltökélt szándékom a lelkes bútorfestők támogatása, bátorítása. Legyen szó modern vagy rusztikus felületről, teljesen kezdő vagy már gyakorlottabb haladóról, mindenki számára tartogatok új technikákat. Számtalan ingyenesen elérhető cikket, videót találsz az oldalamon. Kellemes böngészést kívánok!

Már tudod is mit fogsz festeni?

Nézz körbe a Nemiskacat webshopjában, válogass a színek között és szerezz be minden bútorfestéshez szükséges kelléket.

Nem találsz választ bútorfestéssel kapcsolatos kérdésedre?

Segítünk! Keress minket online felületeinken vagy személyesen boltunkban!

Nemiskacat boltja
2051 Biatorbágy, Csillag utca 7.
Hétfő, péntek: 9-18 óráig
Kedd, szerda, csütörtök:
9-16 óráig
Telefon: +36 23 781 345
E-mail: nemiskacat@nemiskacat.hu